Schmitt Pál ma jelzi, hogy lemond - így tudják a Fideszben

Készenlétben állnak meghatározó kormánypárti politikusok, feszülten várnak Budapesten arra, mikor szólal meg a köztársasági elnök.

Fideszesek és kereszténydemokrata politikusok is úgy tudják, Schmitt Pálnak ma jeleznie kell lemondási szándékát. A munkatársunknak nyilatkozó egyik ismert kormánypárti politikus azt mondta: nincsenek konkrét információi, "de a helyzet világos". A minta Guttenberg német védelmi miniszter távozása lehet, aki ugyan ártatlannak tekintette magát, de miután a tudományos fokozatát megvonták tőle, a kormányára és a hivatala tekintélyének a megóvására tekintettel lemondott.

Az sem kizárt, hogy az államfő a kormány tagjait is tájékoztatja zárt ajtók mögött arról, mit szeretne – mondták lapunknak.

Munkatársunkat tegnap fideszes források arról tájékoztatták, már készül a forgatókönyv Schmitt Pál "könnyített" lemondására. Hozzátették: nem akart lemondani, de tegnap este, amikor a frankfurti repülőtéren az átszállásra várakozott, beszélt Orbán Viktorral.

Fideszes politikusokhoz az a hír jutott el, hogy "éjszaka eldőlt", mit kell az államfőnek tennie. A miniszterelnök meghagyta nyilvánosan neki a döntés lehetőségét a péntek reggeli rádióinterjújában. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Schmitt Pál esetleges lemondásával kapcsolatos kérdésre azt mondta, az elnök helyzetét az Alkotmány egyértelműen rendezi: az államfő személye sérthetetlen. „A magam részéről tiszteletben tartom ezt a szabályt. Senki más nem dönthet.”

Kormánypárti vélemények szerint Schmitt Pál határozottan "önjáró" lett. De Schmitt Pálnak ma "legalább a kezdő lépést meg kell tennie a lemondásra".

A köztársasági elnök ma délelőtt először jelent volna meg a nyilvánosság előtt, miután a Semmelweis Egyetem szenátusa a doktori tanács állásfoglalását követően megvonta tőle doktori címét. De lemondta valamennyi ma délelőtti nyilvános programját – ezt az elnöki hivatal sajtóosztálya közölte a Népszabadság kérdésére.

Arra, hogy az államfő azért mondta-e le a programjait, mert Orbán Viktor miniszterelnökkel konzultál az esetleges lemondásáról, a sajtóosztály nem adott érdemi választ. Mindössze annyit közöltek: "közleményben tudatnak" minden, a köztársasági elnökkel kapcsolatos "dolgot". Schmitt Pál a Sándor-palotában 10.15-kor udvariassági látogatáson fogadta volna a szlovén külügyminisztert. (A találkozót a hírek szerint szlovén részről mondták le.) A másik sajtónyilvános esemény 11 órakor a Parlamentben a Magyar Innovációs Nagydíj átadása lett volna.

Schmitt Pál lépésére vár a Fidesz és az ország
2012. január 16. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke — a nemzetgazdasági miniszter javaslatára — tervezéskoordinációért felelős államtitkárrá nevezi ki Csizmadia Norbert urat a Sándor-palotában. Fotó: Kurucz Árpád
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.