Schmitt Pál és a Jóisten
Ha az évek óta a Ferenciek terén zsoltárokat éneklő, szemlátomást nem tiszta elméjű szemüveges fiú ordítaná ezt egy banános doboznyi Biblián álldogálva, el is könyvelném: kis butus, lesznek még tisztább napjaid talán, és továbbmennék, leöblíteném a hülyeséget egy Rigó Jancsival a Jégbüfében, azt' csá.
Csakhogy ezt a Magyar Köztársaság következő köztársasági elnöke, a jelenlegi házelnök mondta, mégpedig abból a kenetteljes alkalomból, hogy meghallgatta őtet a saját, momentán úgy négy évig biztosan kétharmados frakciója, a meghallgatás célja pedig az elnöki víziók felvázolása volt. Mert az elnöki víziók azok nagyon fontos fenomének ebben a gyalázatosmód szekuláris, hogy ne mondjam: istentelen világban. Micsoda megnyugvás már ez a mondat az elmúlt években háborgó lelkeknek, vérnyomás lejjebb, pulzus lassul, a zsemle szőkébb lesz, a kalász kövérebb. Ha a Jóisten Schmitt Pálra testálja az elnökséget, amit csinálni és bírni fog a first ladyvel együtt, akkor minden okés.
Akkor meg vagyok nyugodva teljesen.
Mindebből viszont, vagyis hogy a köztársasági elnöki tiszt (és vele a first ladyé, természetesen), afféle jóisteni állásajánlat volna, nem nagyon tudok másra következtetni, mint hogy a Jóisten tök olyan, mint Mátyás király. És nem csak abban, hogy tudniillik rendszerint igazságos, hanem abban is, hogy álruhában jár a nép közé. Egyszer például SZDSZ-MDF paktum képében jelenik meg és Göncz Árpádra testálja az elnökséget, aztán a magasságos jobboldali kormánytöbbség palástját ölti magára, aminek folyományaképpen Mádl Ferenc lesz az áldástulajdonos, később pedig, noha bolsik ülnek a legkényelmesebb székekben, először a jó Védegylet lódenjébe bújik, később meg a parlamenti többség ujjaiba: nyomjatok igent!
S lőn Sólyom László.
Schmitt Pál, akinek vállán, ne feledjük, most épp ott üldögél a Jóisten, hogy testáljon kicsit, a voks-szerző performanszon sok egyéb mellett azt is mondta még, hogy szomorú, amiért nem tudunk írni, olvasni, beszélni, s hogy a fiatalok sms-eznek, tévéznek, interneteznek, zajos helyekre járnak és nem olvasnak, pláne nem sportolnak. Meg hogy majd ő kommunát épít. Forduljon oldalra tehát, nézzen mélyen a Jóisten szemébe, és kérje meg szépen, intézze el, hogy valami gigantikus, végítéletszerű orkán söpörje el az összes mobilt, vigye a szél a számítógépeket is, döntse romba a zajos helyeket, törje le az alkalmatlan tanárok derekát, egyúttal sodorjon minden kölyök kezébe párbajtőrt vagy kardot, esetleg Márait, netán Szőcs Géza új kötetét, hogy boldoguljon végre az a négyharmad, a büdös életbe már! A kommunát meg direkt várom.
Persze, az is lehet, hogy csak a kognitív disszonancia dolgozik: ha a Jóisten testálja a köztársasági elnöki posztot, akkor a Jóisten lesz az is, aki majd megkéri őt, legyen szíves továbbfáradni az első embernek járó Sándor palotából, és micsoda megnyugvás lesz az is, mert ha a Jóisten szól, hogy menni kéne, akkor menni kell, nincs mit tenni. Adta, elvette, ugye.
De azért szólok: minden egyéb híresztelés ellenére az még odébb van, hogy Orbán Viktor legyen a Jóisten. Egyelőre.
