Schmitt az ördöggel is cimborálna

Nagyon úgy tűnik, hogy a Szolnokon citromsavgyárat építő kínai beruházót is az ördögök közé sorolja.

A munka mindennek az alapja, mert az embernek méltóságot ad, ezáltal tud gondoskodni saját magáról és családjáról - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Szolnokon, emlékeztetve arra a kormányzati tervre, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet kívánnak teremteni Magyarországon.

Az államfő a megye és a megyei jogú város közgyűlésének együttes ülésén  elhangzottak alapján azt mondta: bár a város elveszítette cukorgyárát és papírgyárát, valamint számos munkahely megszűnt, lassanként talán sikerül pótolni, ami kiesett. Ennek igazolására említette, hogy a város a héten szándéknyilatkozatot írt alá egy kínai céggel citromsavgyár szolnoki létesítéséről. Ennek valóra váltásához minden segítséget megadok, „ha kell az ördöggel is cimborálunk, (...), és a Sándor-palota ajtaja tárva-nyitva lesz a kínaiak előtt” - fogalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.