Schmitt elnökként megbukott, példaképnek még jó lesz?

Grosics Gyula halála óta 11-re csökkent a Nemzet Sportolóinak létszáma. A megüresedett helyre a volt köztársasági elnök is kerülhet.
Birkózók és vívók is esélyesek az Aranycsapat kapusának helyére, az olimpiai- és világbajnokokat jutalmazó Nemzet Sportolója címre. A Blikk információi szerint, bár az illusztris társaságban van vívó tag Rejtő Ildikó személyében, felvetődött Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság volt vezetőjének neve.

A lapnak nyilatkozó Kulcsár Győző, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző is korábbi csapattársát tartja esélyesnek Fenyvesi Csaba vívó mellett a tagság elnyerésére. Az aranyérmes sportoló szerint azonban még nem tettek hivatalos javaslatot az új tag kapcsán.

Schmitt sportolói és sportvezetői pályafutása alatt ért el sikereket. A kétszeres olimpia bajnok vívó megítélésén azonban igencsak ront, hogy 2012-ben köztársasági elnökként plágiumbotránya kapcsán lemondásra kényszerült. A Semmelweis Egyetem szerint doktori disszertációja nagyrészt más szerzők műveinek szinte szó szerinti fordítása volt, ezért az egyetem szenátusa megfosztotta őt doktori címétől.

Kárpáti György vízilabdázó úgy véli, még meg kell várni a önkormányzati választásokat, és a tokiói olimpia ötvenéves jubileuma alkalmából tervezett októberi japán utazásukat, utána lehet új tagja a legendás sportolókat felvonultató klubnak. A Nemzet Sportolója címre Schmitt is esélyes, de ilyenkor 10-12 név is szóba kerül – tette hozzá Kárpáti

A lap próbálta elérni a volt köztársasági elnököt, de sajtósán keresztül azt üzente, nem kíván nyilatkozni. Schmitt Pálon kívül Varga János és Hegedüs Csaba birkózó, Fenyvesi Csaba vívó, Magyar Zoltán tornász és Gedó György ökölvívó neve is felmerült a címre.

Az illusztris klubtagságot a kormány adományozza. A Nemzet Sportolója cím havi nettó 500 ezer forint életjáradékot jelent. A titulust tizenkét magyar, hatvan évnél idősebb, kimagasló eredményt elérő sportolójának lehet adományozni. Fontos viszont, hogy a jelölt aktív pályafutását követően is kimagasló szerepet töltsön be a hazai sportéletben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.