Schmidt Mária szerint Lázár János személyes válságban van

168 óra ma megjelent számában közöl interjút Schmidt Máriával, amelyben a Terror Háza Múzeum igazgatója a készülő Sorsok Házán kívül a Fidesz több tagjáról is kifejti véleményét. 

Schmidt arra, hogy nem a kormányzat válsága, hogy fideszes esett fideszesnek az utóbbi időben, azt válaszolta: „Ezt csak Lázár János személyes válságának gondolom.”

A politikusnő történészként pontosan tudja, „mi tesz fajsúlyossá politikát, politikust”.

„Aki elvek és szövetségesek nélkül, félévente megújuló értékrendszerrel operál, hamar kiesik a politikából.”

Schmidt véleményét más fideszes politikusokról is megkérdezte a lap. 

Orbán Viktor: Orbán ügyesen politizált. Második kormányzása első ciklusát azzal kezdte, hogy a neoliberális és baloldali gondolatkörből is kiszemezte mindazt, amit a konzervatív-polgári világgal össze lehet házasítani.

Simicska Lajossal való harc: Ennek így kellett történnie. A politikának nem szabad megengednie, hogy gazdasági érdekcsoportok az államigazgatás centrumába férkőzzenek.

Simicska nyilatkozatai: Az alpári stíluson és a gyalázatos ügynökvádon döbbentem meg. Elrettentő volt. Komolyan megütött.

Habony Árpád: Ismerem és ösztönös tehetségnek tartom. Hogy nincs kommunikációs végzettsége? Hát istenem. Hány nagy színészt ismerünk, aki nem végezte el a színművészetit? – írja az Index lapszemléjében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.