Schiffernél kicsapta a biztosítékot a baloldali magyarázkodás

Schiffer András szerint egy közszereplő nem használhat olyan kifejezést, amellyel megbélyegez törvénytisztelő, ártatlan embereket, gyerekeket pusztán egy népcsoporthoz való tartozásuk miatt. Erről a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke péntek reggel beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.
Az ellenzéki politikus a baloldali pártok miskolci polgármesterjelöltje, Pásztor Albert kapcsán megfogalmazódott szintén baloldali véleményekre reagált. Schiffer András már csütörtökön is kemény szavakkal bírálta Facebook-oldalán Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció politikusának, korábban szabad demokrata országgyűlési képviselőjének egy televíziós interjúban közölt szavait.

Az LMP frakcióvezetője a péntek reggeli tévéinterjúban azt mondta, azok, akik éveken át osztogatták a fasiszta, náci jelzőket különböző politikai szereplőkre, most úgy gondolják, lehet beszélni cigánybűnözésről.

„Ők azt gondolják, hogy pusztán a hatalmi konc érdekében ezt is lehet” - fogalmazott.

Eörsi Mátyás szavait álszent szójátéknak nevezte. Véleménye szerint azoknak, akik 2010 előtt kormányozták az országot, nincsen mondanivalójuk arra, hogy Magyarországnak milyen irányba kellene fejlődnie, a hatalmi koncot akarják visszaszerezni, és úgy látszik, ennek érdekében minden eszköz megengedett.

Az LMP szerint semmiféle vélt politikai haszon érdekében nem megengedett, hogy olyan kifejezéseket használjanak, amelyek alkalmasak arra, hogy a társadalom előítéleteit erősítsék - tette hozzá.

Pásztor Albert jelöléséről Schiffer András közölte, ahogy a Fidesz jelöltjeit sem minősítették, úgy a baloldalét sem, ez az „álbaloldal belügye”. Mint mondta, ami nála „kicsapta” a biztosítékot, az jelölés után elindult kínos magyarázkodás a baloldalon.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.