Schifferék történelmet írtak: náluk van a legtöbb női képviselő

Az LMP parlamenti frakciójának újraalakulásával a magyar parlamentarizmus első női többségű képviselőcsoportja jött létre, ugyanis hét tagjuk közül négyen nők - mondta Schiffer András.

A régi-új frakcióvezető közölte: a következő félévben is alapvetően az átláthatóság megteremtésére, a korrupció elleni fellépésre, a munkahelyteremtésre, valamint a kisbirtokok és a természeti erőforrások védelmére helyezik a hangsúlyt.

A politikus elmondta, a csütörtöki megbeszélésen újra létre kellett hozniuk a frakció szervezetét és sürgős döntéseket kellett hozniuk a bizottsági tagságokról. Miután a képviselőcsoportnak minden parlamenti bizottságban jár hely, azért mindannyian több testületnek is tagjai lesznek. Személyre lebontva nem ismertette a helyek elosztását, de annyit közölt: ő maga háromba, Mile Lajos pedig négybe kerül be.

A frakciónak tagja lesz az LMP-ből korábban kilépett Ertsey Katalin, de a képviselő a pártba továbbra sem lép vissza - felelte Schiffer András az MTI kérdésére. Hangsúlyozta, hogy a képviselői mandátumáról már lemondott Kukorelly Endre sem volt az LMP tagja.

A frakcióvezető arra is kitért, hogy az őszi jogalkotási munkát minden bizonnyal a költségvetés, illetve a polgári törvénykönyv hatálybalépésével kapcsolatos jogszabályok elfogadása határozza meg. Céljaikról beszélve elmondta, az elmúlt időszakhoz hasonlóan a párt újra napirendre szeretné vetetni az antikorrupciós 12 pontjuk alapján készített indítványaikat, illetve be akarják mutatni azokat a megoldási javaslataikat, amelyek az átláthatóság erősítésével kiszorítanák a politikai korrupciót, illetve "kiűznék az offshore-lovagokat". Reményeik szerint felállhat az a bizottság is, amelyik azt vizsgálná, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós ciklus forrásaiból mennyi került offshore érdekeltségekhez, "mert Bajnaitól Orbánig vándoroltak az offsore cégekhez ezek a pénzek", és az LMP számára nem megnyugtató, hogy az ügyet a Miniszterelnökséget vezető Lázár János akarja megvizsgálni.

Emellett, ahogy tavasszal, most is lesznek javaslataik a női munkavállalással kapcsolatban és a kisgyermekes anyák munkaerő-piaci helyzetének javításával összefüggésben - folytatta. Az LMP frakciója annak is figyelmet szentel, hogy az "zöld fordulat" segítségével hogyan lehet növelni a munkahelyek számát - közölte.

A 2010-es országgyűlési választásokat követően az LMP 16 taggal alapította meg képviselőcsoportját, de Ivády Gábor még abban az évben kilépett. Az LMP frakciója hivatalosan 2013. február 12-én szűnt meg, miután kilépett a pártból nyolc országgyűlési képviselőjük, akik többekkel Párbeszéd Magyarországért (PM) néven új szervezetet alapítottak. Az LMP-nek azóta hat képviselője van a parlamentben: Schiffer András, Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes, Lengyel Szilvia, Mile Lajos és Vágó Gábor, valamint velük együtt dolgozott a pártból kilépett Ertsey Katalin is. Ők a nyolc, PM-színekben politizáló volt frakciótársukhoz hasonlóan független képviselőként dolgoztak tovább, mivel az akkor hatályos rendelkezések szerint a frakcióalakítás minimális létszáma 12 volt.

Az Országgyűlés július 5-én úgy módosította a házszabályt, hogy a 12 képviselő helyett már három - ugyanazon országos pártlistáról mandátumot szerző - képviselő is alakíthat frakciót.

Schiffer András elmondta, a képviselőcsoportot a múlt héten egy keddtől csütörtökig tartó ülésen alakították újra, a frakció hivatalosan vasárnaptól működik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.