Schiffer az ügynökügyről: Vessünk véget a legendagyártásnak!

Politikai vitanapot kezdeményez az LMP a Parlamentben az állambiztonsági múlt feltárása ügyében. Schiffer András szerint az ellenzéki párt nemcsak a rendszerváltozás előtti időszakot vizsgálná, hanem azt is, hogy az elmúlt 22 évben miért vallott kudarcot az akták nyilvánossá tételének valamennyi kísérlete. A Fidesz támogatja a kezdeményezést.

Az LMP politikai vitanapot kezdeményez az állambiztonsági múlt feltárása ügyében – jelentette be Schiffer András, az ellenzéki párt politikusa keddi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a vitanapon azt próbálnák felderíteni, hogy az elmúlt húsz évben miért vallott kudarcot minden olyan kísérlet, amely az aktanyilvánosságot célozta meg.

Emellett foglalkoznának azokkal a rendszerváltás időszakában kialakult morális tehertételekkel, igazságtalanságokkal, amelyeket húsz éve cipel magával a magyar demokrácia – tette hozzá Schiffer András, aki kérdésre válaszolva az 1989 utáni privatizációs folyamatokat hozta példának. Szerinte az állambiztonsági múlt feltárása ügyében 20 éve "legendagyártás" zajlik, hol katonai titkokra, hol személyiségi jogokra, hol megsemmisített aktákra és betett papírokra hivatkoznak, ennek a "játéknak" azonban véget kell vetni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezzel együtt lehetnek olyan külföldi vagy katonai kapcsolatok, amelyek titokban maradásához ma is érdek fűződik.

Schiffer András úgy vélte: a vitanapon megbeszélhetnék, hogy hol lehet helye a magánszférának, a személyiségi jogok védelmének az aktanyilvánosság szabályozásában, és hol van az a terület, ahol azt kell mondani, hogy aki az államhatalomnak szolgálatot vállat, az nem bújhat személyiségi jogok mögé. Fontos, hogy kiderüljön, kik azok, akik a kommunista állambiztonság résztvevőiként behálózták a rendszerváltó pártokat, kik azok a volt állambiztonsági tisztek, akik részt vettek a gazdasági átalakulásban, a kulturális-médiaelitben és nagy megbecsülésnek örvendtek a rendszerváltás utáni években – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva kijelentette: az LMP már azt is eredménynek tartaná, hogy tisztán látnának az állambiztonsági múlt tekintetében, ugyanakkor a párt elképzelhetetlennek tartja, hogy visszamenőleges hatályú büntetőjogi szabályozást alkossanak az ügyben.

A Házszabály szerint politikai vitanapot a képviselők legalább egyötödének írásbeli indítványára lehet tartani, ez 78 képviselő. Schiffer András jelezte, hogy a 15 fős LMP-frakció mellett a Jobbikból 20-an már aláírták a kezdeményezést, és a három független képviselő is támogatta, míg a szocialisták, tudomása szerint, szerdán döntenek az ügyben.

Az LMP idén nyújtotta be törvényjavaslatát az állambiztonsági múlt feltárása ügyében, de ennek tárgyalását elutasította az Országgyűlés. A február 20-i parlamenti szavazáskor az LMP-s indítvány tárgyalását az ellenzéki pártok támogatták, a kormánypárti képviselők többsége azonban ellenezte. Tizenkilenc fideszes és öt kereszténydemokrata politikus ugyanakkor igennel szavazott, 28 kormánypárti politikus pedig tartózkodott.

Támogatja a Fidesz parlamenti frakciója az LMP kezdeményezését, hogy rendezzenek politikai vitanapot az Országgyűlésben az állambiztonsági múlt feltárása ügyében. Ezt Krakkó Ákos, a kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke közölte a távirati irodával, majd hozzátette: a frakció részt fog venni a vitanapon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.