Schiffer: Orbán bukni fog

Orbán Viktor nagyot fog bukni 2014-ben, mert lehet erőszakosnak lenni, de a hatalmi arroganciának mindig megvan a böjtje – jövendöli Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.

A jelen kormányzattól a demokratikus berendezkedést féltő, diktatúrát, vagy éppenséggel világvégét kiáltó hangok javarészt érthető elkeseredettségen, tudatlanságon, vagy a hatalomból éppen kieső politikusok frusztrációján alapulnak - vélekedett az LMP elnöke a Klubrádió Hetes Stúdió című műsorában.

Schiffer András kifejtette a pártja által kezdeményezett, és sokakból nagy megdöbbenést kiváltó, Fidesz elleni koalíciós ötletének okait, végül pedig kitért a Fidesz egyszerre neoliberális és neokonzervatív ideológiák mentén táncoló gazdaságpolitikájának hátulütőire is.

Schiffer András szerint Orbán Viktor nagyot fog bukni 2014-ben, mert lehet erőszakosnak lenni, de a hatalmi arroganciának mindig megvan a böjtje. Nyilvánvalóvá fog ugyanis válni, hogy az a gazdaságpolitika, amire mindent feltettek, az légvárakra épül és tömeges elszegényedéshez és kiszolgáltatottsághoz fog vezetni.

A politikus hangoztatta: a reagani modell, amit a kormány alkalmaz, itthon azért nem működik, mert nincs meg az az erős vállalkozói réteg, amely felülről leszivárogtathatná a jólétet, illetve Ronald Reagan politikája párban járt a hiány óriási növekedésével, amit ma is nyög az ország.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.