Schiffer: Orbán is felelős

Az LMP szerint a magyar miniszterelnöknek is van felelőssége abban, ha a menekültválság kezelésére nem jön létre egy közös uniós megoldás, amelynek hiányában Magyarország sem képes megvédeni magát.

Schiffer András társelnök-frakcióvezető hétfőn sajtótájékoztatón reagált a kormányfő parlamenti, az LMP-nek címzett kijelentéseire, amelyben Orbán Viktor azt mondta: a krízis globális természete még nem jelenti azt, hogy ne lenne tennivaló, és várni kellene a közös megoldást. Az LMP politikusa hangsúlyozta: abban, hogy az Európai Unió nem tud döntéseket hozni, része van a magyar miniszterelnöknek, ő is felelős azért.

Schiffer András úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy a problémát megoldaná a kvótarendszer, ugyanakkor szerinte az emberek biztonságát veszélyeztető felelőtlenség, ha Magyarország úgy tesz, mint ha semmilyen közös megoldásban nem lenne érdekeltek.

A politikus megjegyezte azt is: nincs szükség az Országgyűlés felhatalmazására a kvótarendszerrel kapcsolatos uniós jogorvoslati eljárás elindításához, az erről szóló előterjesztés megtárgyalásával ráadásul szerinte akkor se futnának ki az időből, ha nem térnének el a házszabálytól.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.