Schiffer András: bejuttatnak-e egy KGB-akadémián pallérozódott idős urat?

A munkahely- és otthonteremtést, illetve a szociális biztonság megerősítését képviselné az Országgyűlésben az LMP újpesti képviselőjelöltje. Kanász-Nagy Máté vasárnap, Újpest központjában tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy milliárdos látványberuházások helyett a helyiek hétköznapi problémáit oldaná meg.

 A vasárnapi időközi választás tétjének azt nevezte, hogy elkezdődik-e egy valódi változás, ezért országos jelentőségűnek ítélte a budapesti voksolást. Azt mondta: annak eredménye akár a 2018-as választást is befolyásolhatja. Szerinte olyan képviselőre van szükség Újpesten és Angyalföld északi részén, aki megvédi az itt élőket a korrupciótól, a politikai hatalmaskodástól.

Schiffer András, az LMP társelnöke a tájékoztatón kijelentette: amikor a jóléti kiadásokból, az oktatástól, a szociális ellátásoktól hatalmas összegeket von el a kormányzat, az újpestiek eldönthetik, hogy még egy "gombnyomogatót" juttatnak az Országgyűlésbe, aki "minden gazemberségre megnyomja a gombot", illetve egy „KGB-akadémián pallérozódott idős urat” vagy az LMP fiatal szociálpolitikusát.

Azt mondta: pártja jelöltje tudja, hogyan menthető meg a magyar jóléti rendszer, generációja pedig – amely már a rendszerváltás után nőtt fel – ajtót fog mutatni az elmúlt huszonöt év politikai elitjének. A főváros 11. számú országgyűlési egyéni választókerületében Kiss Péter szocialista képviselő júliusi halála miatt tartanak időközi választást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.