Sátánisták miatt áldja meg megint a bíboros a kálváriát

Egy után másodszor is felújították a budafoki műemlék kálváriát. A Jézus keresztútjának jeleneteit ábrázoló szoborcsoportot 2015-ben már helyreállították, de alig egy héttel az átadása után súlyosan megrongálódott egy viharban, nyáron pedig sátánista jelképeket festettek rá.

A kálváriát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldja meg szerda este keresztútjárás keretében.

A 2015-ös felújítás során megújult a stációk körül az útburkolat és az utcabútorok, valamint kialakítottak egy hitoktatási parkot, és megtisztították a szobrokat. A megújult kálvária az átadása után egy héttel, a 2015. július 8-i viharban súlyosan megrongálódott, amikor a területén lévő idős fákat kicsavarta és rádöntötte a szél.

A kálvária kálváriája azonban ekkor sem ért véget: idén nyáron ismeretlen elkövetők sátánista szimbólumokat festettek az oltárra és két szoborra.

Budafok műemlék kálváriáját 1761-ben állították a helyi szőlőművesek. A három kereszt eredetileg vörösfenyőből volt, rajtuk Krisztus és a két lator festett bádogból. A keresztek előtt Szűz Mária, Mária Magdolna és Keresztelő Szent János ugyancsak festett bádogból készült alakja állt.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.