Saját választókerületében osztogat Navracsics Tibor

A közigazgatási és igazságügyi miniszter választókerületében 25 település található, közülük húszan nyertek valamilyen támogatást 2013 első tíz hónapjában.

Zömmel a saját választókerületéhez, vagyis a Veszprémi 1-es számú körzethez tartozó szervezeteket támogatja a közigazgatási és igazságügyi miniszter a tárca szabadon használható keretéből. A Blikk összegyűjtötte, milyen célokra áldozott pénzt a kormányfőhelyettes. Kiderült, hogy többnyire Veszprém megyei településeken működő civil szervezetek voltak a győztesek között, s ezek több mint 43 millió forintot söpörhettek be tíz hónap alatt.

A lap szerint nyár közepétől hangsúlyosabban tolódtak el az arányok Navracsics szűkebb pátriája javára. Azóta néhány ismertebb fővárosi, illetve országos szervezeten és egy lajosmizsei könyvkiadón kívül kivétel nélkül a miniszter választókerületéhez kötődő egyesületek kapták a pénzeket, többnyire különféle helyi események és programok megrendezésére. Ezeken általában a miniszter is megjelent, hogy learathassa a babérokat.

Navracsicsék a fogadóórák helyszínével magyarázták, hogy miért vannak túlsúlyban a Veszprém környéki települések a támogatottak névsorában. A miniszter, amennyiben lehetősége van, országosan is több civil szervezetet segít anyagilag, de miután Veszprémben tartott fogadóóráira a városból és környékéről érkeznek kérések, ezért fordulhat elő, hogy az említett térségből kerül ki a támogatottak többsége – magyarázta a Blikknek a miniszteri kabinet.

Navracsics Tibor választókerületében 25 település található, közülük húszan nyertek valamilyen formában támogatást 2013 első tíz hónapjában, összesen több mint ötven alkalommal. Általában kisebb, százezres összegeket kaptak a helyi szervezetek, de egy veszprémi alapítványnak 15 millió forintot ítéltek szakmai programjainak megvalósítására.

Többnyire falunapokat, helybéli ünnepségeket, sport- és gyereknapokat, szemétszedési akciókat támogattak, de kapott pénzt például a márkói focicsapat, hogy elutazhasson az idegenbeli meccseire, s a nemesvámosi diáksport-egyesületet sem hagyták cserben, amikor a jubileumi mérkőzésükre kellett sportfelszerelés. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.