Saját tulajdonosa perli az MTV-t

A korábbi hírekkel szemben nem két, hanem három szerződés miatt perli a Magyar Televíziót (MTV) a közmédiumot felügyelő közalapítvány: a Csináljuk a fesztivált és Az Örökös című műsor szerződése mellett A Társulat ügyében is bírósághoz fordulnak - mondta csütörtökön a kuratórium elnöke.

Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke a szerdai elnökségi ülés után - csak az első két ügyet említve - azt mondta: annak kimondását kérik a bíróságtól, hogy törvényellenesek, így semmisek ezek a nagy értékű szerződések. A polgári perben annak megállapítását kérik, hogy a szerződések értéke meghaladja a háromszázmillió forintos határt, amely felett a médiatörvény szerint a kuratóriumi elnökségnek jóvá kellene hagynia a megállapodást.

Az MTV büszkesége és problémáinak jelentős része: az új székház
Az MTV büszkesége és problémáinak jelentős része: az új székház

Ha az ügy "meghaladja a polgári per kereteit, akkor nyilvánvalóan tovább kell lépni" - mondta Czeglédi László, aki nem akart nyilatkozni arról, hogy ez büntetőfeljelentést jelent-e, és nem tudta felidézni, hogy e szerződések Rudi Zoltán elnök vagy a mandátuma lejárta után hivatalba lépett Medveczky Balázs ügyvezető idején köttettek-e.

Balogh László, a kuratórium elnökhelyettese az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a bíróság elé vitt kontraktusokat "nem a mostani tévévezetés alatt kötötték", s megemlítette: az ülésen nem kapott többséget az a felvetés, hogy büntetőfeljelentést tegyenek az ügyben.

A közmédium sajtóosztályának szerda esti közlése szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége eddig nem tájékoztatta az MTV menedzsmentjét arról, ki, mikor, milyen tartalommal, melyik bírósághoz adott vagy ad majd be keresetlevelet. "Az MTV akkor és most is fenntartja álláspontját, miszerint betartotta mind a médiatörvényt, mind saját belső szabályzatát a Csináljuk a fesztivált és Az Örökös című műsorok szerződéseinek megkötésekor, amit igazságügyi szakértői vélemény is alátámaszt" - írták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.