Rugdosta a DK pultját egy férfi
Rongálás miatt indul eljárás ismeretlen tettes ellen, aki megrongálta a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt kitelepülő pultját Pesterzsébeten.
Megrongálta a Demokratikus Koalíció (DK) kitelepülő pultját szombat délelőtt egy férfi Pesterzsébeten - közölte a párt az MTI-vel.
A DK sajtóirodájának közleménye szerint két női aktivistájuk reggel 9 órakor kezdett ott aláírást gyűjteni. Negyedórával később odament hozzájuk egy ismeretlen férfi és "közölte, hogy takarodjanak el", mert ha egy óra múlva is ott találja őket, akkor tönkreteszi a pultot. Egy óra múlva a férfi visszatért és rugdalni kezdte a pultot illetve letörte rúdjáról az annak tetején levő táblát.
A járókelők azonnal hívták a rendőrséget, a férfi erre elrohant a helyszínről - írják. Az ismeretlen tettes ellen rongálás miatt indul eljárás - áll a közleményben.