Rubovszky szerint az MSZP nem kezdeményezte az országgyűlési törvényjavaslat visszavonását

Az MSZP nem az országgyűlési törvényjavaslat visszavonását, hanem csupán a napirendről való levételét kezdeményezte az Országgyűlés házbizottságának csütörtöki ülésén - közölte Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese az MTI-vel a Tóbiás József és Újhelyi István szocialista politikusok által elmondottakra reagálva. Az előterjesztés tárgyalását várhatóan kedden kezdi el a Ház.

Az MSZP frakcióigazgatója, valamint a Ház szocialista alelnöke korábban sajtótájékoztatón arról számolt be: az országgyűlési törvény visszavonását várják a kormánypárti előterjesztőktől, hogy az abban foglaltakat ötpárti egyeztetésen vitathassák meg a frakciók. A két politikus az előterjesztés számos pontját kifogásolta.

Rubovszky György ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az ellenzéki képviselők kezdeményezésével annak indoklása miatt nem értett egyet: a szocialisták ötpárti egyeztetést szorgalmaztak a javaslatról, holott nem vesznek részt azon a Fidesz által kezdeményezett, frakciók közötti tanácskozáson, amely a párt- és kampányfinanszírozásról, valamint a választási eljárásról szóló törvényjavaslatról szól. A távolmaradást azzal indokolták, hogy az egyeztetésen csak akkor vesznek részt, ha azon további témák is felvetődnek, többek között az alaptörvény újratárgyalása.

A fideszes Gulyás Gergely - a javaslat egyik előterjesztője - a szocialista politikusok azon felvetésére, hogy az országgyűlési törvényjavaslat önálló képviselői indítványként való beterjesztése az alaptörvénybe ütközik, azt ugyanis a kormánynak kellene beterjesztenie, azt közölte: a sarkalatos törvényekről az alaptörvény azt mondja ki, hogy az új alaptörvény végrehajthatósága érdekében szükséges sarkalatos törvényeket kell az Országgyűlés elé terjesztenie a kormánynak. A hangsúly tehát az alaptörvény végrehajthatóságán van, valamint a sarkalatos törvények elfogadásának szükségességén, és nem azon, hogy azt kinek kell beterjesztenie - mutatott rá.

Hozzátette: az alaptörvény egyértelműen rögzíti a törvénykezdeményezésre jogosultak körét, ide sorolja az országgyűlési képviselőt, a bizottságokat, a köztársasági elnököt és a kormányt. A szocialista képviselők által hivatkozott rendelkezés - Gulyás Gergely elmondása szerint - azt rögzíti: a kormány a felelős azért, hogy a sarkalatos törvényeket az Országgyűlés időben elfogadja. Ezzel azonban nem vonható el egy képviselő joga a törvénykezdeményezésre - mondta.

Közölte azt is: a beterjesztett országgyűlési törvényjavaslat értelmében a levezető elnök súlyos szankcióval - például a teremből történő kivezettetéssel - csak fizikai erőszak megvalósulása vagy arra való felhívás esetén élhet. Mint mondta, az ilyen eseteket az összes nyugat-európai parlament szabályozza. Az ilyen jellegű szankcióról szóló döntést az Országgyűlés egyetlen paritásos bizottsága a mentelmi bizottság vizsgálja felül. A fideszes képviselő ezért indokolatlan hisztériakeltésnek tartja a szocialisták felvetését.

Újhelyi István azt mondta, a javaslat elnöklő alelnökként nehéz feladatok elé állítaná, ellenzéki képviselőként pedig kifejezetten veszélyeztetve érezné magát "a házelnök túlhatalma" miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.