Röszke bedugult - már három órás a sor

Már három órát kell várni a röszkei határátkelőnél, de kell majd négyet is. Nem sztrájkol senki, a török vendégmunkások hazatérő tömege miatt van sor. A magyar és a szerb állampolgároknak a tiszaszigeti átkelőt ajánlják.

A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt szombat délelőttre háromórásra növekedett a várakozási idő a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A határátkelőhely teljes kapacitással működik, öt kilépő sáv áll az autósok rendelkezésére, s a buszforgalom is jelentős - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A forgalom péntek este óta dinamikusan növekszik, és egészen az ünnepekig hosszabb-rövidebb várakozásra kell számítani Röszkénél - közölte a szóvivő.

A következő napokban az előrejelzések szerint akár négyórás sor is kialakulhat Röszkénél, ezért a hatóságok azt tanácsolják a Szerbia felé igyekvőknek, válasszák a tompai átkelőt, ahol várakozás nélkül léphetik át a határt. A magyar és szerb állampolgárok igénybe vehetik a 8 és 16 óra között nyitva tartó tiszaszigeti határátkelőhelyet is - tette hozzá Szenti Szabolcs.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.