Röpcsődület védte Hoffmann Rózsától a Corvinust

A Corvinus és az Óbudai Egyetem hallgatói tiltakozó akciókkal próbálják megakadályozni azt az állítólagos tervet, amely következtében tanintézményük függetlensége megszűnne.

„Valljuk, hogy nem alakítható ki minőségi felsőoktatás az egyetemi polgárok, az oktatók és a hallgatók döntéshozatalba való bevonása nélkül, valamint a velük való folyamatos konzultáció nélkül, legyen szó gazdaságilag mégoly indokolt reformokról is” – olvasható a Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának és a diákszervezeteinek nyilatkozatában, melyet az egyetem jövőjéről szóló sajtóhírekkel kapcsolatban adtak ki tegnap este egy rendkívüli Diákszervezeti Tanácsülés után.

Ott döntöttek a mai flashmob megszervezéséről is. Ma fél 1-kor körülbelül 500 hallgató alkotott élőláncot az egyetem körül, ahol felolvasták a nyilatkozatot. Úgy tűnik tehát, nem nyugtatta meg Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár múlt pénteki bejelentése a Corvinus hallgatóságát, amelyben cáfolta az intézmény megszüntetésére vonatkozó híreket. Továbbá nem elégedtek meg azzal, hogy az államtitkár ma délután 4 órára a szakmai megbeszélésre hívta az egyetem rektorát.

A demonstráción az Óbudai Egyetem hallgatósága is képviseltette magát, amely a tervek értelmében szintén nem élné túl az új törvényt. Csütörtök délután ők is tüntetést szerveznek a saját egyetemükön, ahova várják az oktatókat, az egyetem hallgatóit és a corvinusosokat is, mindenkit, aki szeretné szolidaritását kifejezni - tudtuk meg az Óbudai Egyetem EHÖK elnökétől.

A Corvinuson ma délután 5-kor Felsőoktatási Diákszervezeti Vitafórum kezdődik a Rajk László Szakkollégium szervezésében, ahol a hallgatók a tervezet konkrét irányvonalairól fognak vitatkozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.