Romos házra nyert támogatást az V. kerületi jegyző

Egy romos házra kapott 622 ezer forintos napkollektor-támogatást Sélley Zoltán V. kerületi jegyző.

Blikk úgy értesült, hogy Sélley egy sok éve félbehagyott építkezéssel pályázott négy éve a több százmilliós támogatásra az akkori fejlesztési miniszternél, Németh Lászlónénál. Az ingatlanon azonban máig nincs se tető, se napkollektor.

A szomszédok szerint ez nem véletlen, hiszen az építkezést már 10 éve abbahagyták. Sélley a bulvárlapnak ugyanakkor azt állította, hogy volt napkollektor a romhalmazon, de mivel nem bírta el a tető, ezért le kellett venni. Amikor a lap rávilágított, hogy a házon nincs tető, a jegyző azt mondta, a kis házikón volt.

Sélley a tulajdoni lap szerint 2008 őszén vette a XII. kerületi ingatlan, majd pár évvel később a szomszéd ingatlant is megszerezte. A telek 1041 négyzetméteres, az ország egyik legdrágább környékén. A vásárláskor Sélley a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója volt.

A jegyző neve először akkor lett országszerte ismert, amikor az Origo egy fotót készített róla, amint épp egy 980 eurós (300 ezer forintos) cipőben ült a képviselő-testületi ülésen. Sélley akkor is kimagyarázta magát. Azt mondta, hogy a cipőt testvérétől kapta, aki 70 százalékos árengedménnyel vette.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.