Romlott a magyar melegek helyzete

Homofób nyilatkozatok a politikai életben, diszkrimináció a médiában – ez jellemezte a 2015-ös évet LMBT-jogi szempontból Magyarországon az ILGA (Nemzetközi LMBTQI Jogvédelmi Szervezet) éves jelentése szerint.

Magyarország a középmezőnyben végzett az ILGA Szivárvány Indexe szerint, amely 49 országban elemzi a LMBTQI közösség helyzetét. A kutatás szerint korábban még pozitív tendenciák jellemezték például a bírósági döntéseket, tavaly azonban egyre több melegellenes megnyilvánulás van a listán. A tavalyi évről szóló jelentésben idézik Tarlós István főpolgármester homofób megnyilvánulásait és Orbán Viktort, amikor a homofóbia elleni világnapon (május 17.) azt mondta: hálás a magyarországi homoszexuálisok közösségének, mert „nem azt a provokatív viselkedést folytatják”, amit a nyugati országokban látni.

Már a piaci esélyek sem egyenlőek a melegek számára. A jelentésben példaként említik, hogy a Mahir egy meleg interjúalanyokat kereső hirdetés engedélyét vonta meg. Egy másik Simicska Lajoshoz köthető cég, a Publimont pedig elutasította a Melegrandi társkeresőoldal reklámplakátjait.

A meleg aktivisták is védtelenek mind a kormánnyal, mind a homofób lakossággal szemben. Megemlítik például az olasz meleg aktivista Andrea Giuliano ügyét, akit 2015 nyarán megvertek, és halálos fenyegetéseket is kapott.

Az Eurobarométer 2015-ös adatai szerint a magyarok 49%-a gondolja, hogy a melegek elleni előítélet széles körben elterjedt. Ez több mint 10 százalékkal az európai átlag alatt van. A megkérdezettek 57%-át nem zavarná, ha egy meleg vagy leszbikus munkatárssal kellene együtt dolgoznia, ami jóval az európai uniós átlag (73%) alatt marad.

Európában Nagy-Britanniában, a skandináv országokban és a Benelux államokban kiemelten jó a melegek helyzete. Nagyon feljött a mélyen vallásosnak tekinthető Spanyolország is, ahol a politikusok esetleges negatív megnyilvánulásainak ellenére a lakosság elfogadja az LMBTQI közösség tagjait.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.