Botrányos konferencia a cigányságról
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Mathias Corvinus Collegium és a Századvég Alapítvány szervezésében kormányzati tisztviselőket, polgármestereket és szakértőket ültettek egy asztalhoz az Ötkertben, hátha sikerül közös nevezőre jutniuk a cigányság problémáinak kezelése kérdésében. A meghívottak listája alapján ez meredek, ha nem reménytelen vállalkozásnak tűnt.
Bezzeg a malájok
Az előadások sorát György László, a BME tanársegédje nyitotta, aki a szingapúri maláj vezetők által definiált "maláj probléma" megoldását, valamint az – általa kitalált – "pozitív szegregáció" és az integráció párhuzamos alkalmazását ajánlotta több mint százfős közönségének. A maláj önsegélyező szervezetekben arra is képezik a szülőket, hogy gyermekeiket segítsék az iskolai előremenetelben, a külön foglalkozásoknak, egyedülálló iskolai projekteknek köszönhetően mára a szingapúri maláj gyerekek 93 százaléka elvégzi az általános iskolát, hozzájuk képest – a magyarországi romák tekintetében – harmincéves lemaradásban vagyunk. György László mindezt annak cáfolataként hozta fel, hogy a szegregáció, azaz a kisebbségekhez tartozók iskolai elkülönítése volna a mélyszegénység újratermelődésének egyedüli oka. A maláj példa egyes elemeinek alkalmazása szerinte feloldhatja az elszigetelés-elkülönülés ördögi körét, ezért ő a "pozitív szegregáció" és az integráció egymással párhuzamos alkalmazását ajánlotta, mint üdvözítő megoldást. Magyarán külön képzésekkel készítsék fel az etnikai hovatartozástól függetlenül nem „iskolakész” gyerekeket az iskolára, az iskolákat pedig az oktatási rendszerben intézményesült polgári identitástól eltérő kultúrájú gyermekek fogadására. Ez utóbbira példaként említette, a hejőkeresztúri Komplex Instrukciós Program sikerét
A vásárlás ereje
A maláj modell is azt mutatja, hogy a felzárkóztatás hosszú távú befektetés, vagyis gazdasági érdekek felől érdemes megközelíteni a leszakadó rétegek felzárkóztatását – erről már György László opponense, Sztojka Attila a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság főosztályvezető-helyettese beszélt, aki potenciális vásárlóerőként határozta meg a fogyasztástól elzárt rétegeket. Pusztán jóléti intézkedésekkel tehát nem oldhatók meg a cigányság problémái sem. Sztojka Attila értelmezhetetlennek nevezte a "pozitív szegregáció" fogalmát, ehelyett inkább minőségi oktatást, az iskolák közösségépítő funkciójának megerősítését, sajátos pedagógiai módszereket, a szülők bevonását ajánlotta.
Gettóba zárva
Állandósult szegénységről, gettósodásról, bezárkózott közösségekről tartott előadást Berki Judit, a bátonyterenyei tanoda vezetője, korábbi romaügyi helyettes államtitkár. Négymillióan számítanak szegénynek a KSH adatai szerint, többségük az Alföldön és az északi megyékben élnek, vagyis a (600-700 ezresre tehető) cigányságénál jóval kiterjedtebb, erőteljesebb és mélyebb problémáról van szó. A népesség 30 százaléka községekben él, sok helyütt nincs munkahely, felszívó erő, sem értelmiség, sem szakemberek, csak röghöz kötöttség és kilátástalanság. A roma közösséggel kapcsolatban Berki Judit óvott a politikai közbeszédben is bevett homogenizálástól, mivel az nem ad választ mélyebb gyökerű társadalmi problémákra, ellenben tovább erősíti az előítéleteket, a kirekesztést.
Az elszegényedett térségekben bezárkózó közösségek, gettók jöttek létre, ezeket kell megnyitni, mert "párbeszéd nélkül nincs demokrácia".
"Bomlástermék"
A konferencia egyik első "színfoltja" Németh György szociológus, közgazdász volt, aki – kevéssé nemes egyszerűséggel – "bomlásterméknek" nevezte a cigányságot, a közönség többségének felháborodására. Szándékoltan provokatív előadása szerint a romák esetében nem a többség-kisebbség együttélésének problémájáról, nem etnikai, kulturális problémáról van szó – ahogy azt a mainstream szociológusok többsége vallja. A megoldás ennél jóval egyszerűbb – szerinte: "a cigányságnak a nyugati civilizáció alapértékeit kell elfogadnia".
"Én úgy tekintek a cigányságra, mint egyfajta bomlástermékre" – mondta különösebb magyarázat nélkül Németh, majd lényegében a romák áttérítésére is javaslatot tett. Pontosabban azt mondta, segíteni kell őket kulturális identitásuk megfogalmazásában, ebben pedig a kereszténységnek mint a nyugati civilizáció letéteményesének fontos szerepe lehet, a romák többsége ugyanis "neoprotestáns szektákban keresi a beilleszkedést". És ha valakinek kétsége lett volna Németh megfontoltságát illetően, a továbbiakban kibontotta, hogy a cigányság kulturális hagyományaival nem lehet beilleszkedni a nyugati civilizációba – itt még tett egy zavaros célzást a tyúklopó, gyerekverő mentalitásra, ami ellen többen kikeltek –, ergo a romáknak kulturális forradalomra van szükségük. "A cigányságnak változnia kell, nem vezethető le a jövője a múltjából". (Németh kijelentéseitől asztaltársasága elhatárolódott, és – néhány lelkes tapsolót leszámítva – a közönség sem volt elragadtatva; Berki Judit visszautasította az "egész cigányságot sértő megnyilvánulást", Sztojka Attila pedig azt mondta, éppen az ilyen elfogadhatatlan megnyilvánulások gátolják az ország fejlődését.)
Eközben Rozsályon
Ezek után egy újabb – kivételesen üdítő – színfolt volt a rozsályi polgármester, Sztojka Zoltán, aki a náluk remekül működő öngazdálkodó falumodellt, a szociális földprogram helyi változatát vázolta, amelynek még a BBC is csodájára járt (más kérdés, hogy – mint utóbb kiderült – Kovács Zoltán államtitkár közbenjárására). Náluk romák és nem romák vígan, vállvetve, mindenféle megkülönböztetés, gyűlölködés, megbélyegzés nélkül tudnak együtt tanulni, dolgozni, gazdálkodni. Beindultak a közmunkaprogramok, működik a közétkeztetés, van szociális fürdő – Hajdú mosógéppel, mert azon csak egy gomb van –, szociális kertművelés, járdaépítés, kedvezményes tűzifa, saját piac, teleház, nyári tábor, gyümölcsfeldolgozó – a falu különböző színterein kivétel nélkül együtt akarnak és tudnak működni, dolgozni romák és nem romák. "Szeretet és figyelem kell, és akkor van lehetőség a változásra" – zárta sorait Sztojka Zoltán, akit megkönnyebbült tapssal jutalmazott a Németh-féle elmélettől sokkolt hallgatóság.
Rombolókról, darutollasban
A megkönnyebbülés perceinek az érpataki polgármester vetett véget, aki darutollas kalapban, ősmagyar viseletben érkezett, beszédében pedig lényegében építőkre és rombolókra osztotta fel a világot – ahol mindenki, aki segít, barát, aki viszont keresztbe tesz, az ellenség. Orosz Mihály a neoliberálisok ellen intézett kirohanásai után (tomboló, romboló, kártékony, intoleráns, kirekesztő, csak hogy néhány jelzőjét említsük) rákanyarodott a cigányságra, a roma gyerekeket, mint mondta, hazafiakká nevelik Érpatakon, "ennél jobb módszer nem létezik". Majd Németh felszólalására rímelve, arról értekezett, hogy "az ősmagyar táltos valláshoz hasonlóan, a cigány kultúra is elveszett". A továbbiakban összefoglalta politikai krédóját, miszerint "nem a szabadságot valljuk, főleg nem a szabadosságot", ahol mindenki azt mond, gondol és tesz, amit akar, ehelyett nálunk a rend áll a középpontban, mert rend a lelke mindennek". Ez persze nem jelent önkényt, ízlésterrort, bármilyen marhaságokat irkálnak is össze liberális nénik és bácsik (Orosz visszatérően nénikkel és bácsikkal azonosította a liberálisokat – a neókat is –, de hogy miért, az nem derült ki).
Móresre, csírájában
Kétféle embert ismerünk tehát: építőt és rombolót. Az építők szövetségesek, de a rombolókkal szemben sem közömbösek ám Érpatakon, "őket korlátozni, akadályozni, fékezni kell ha lehet, mindig csírájában". Nem számít, hogy valaki cigány, arab, kínai, ha a rendet erősíti, akkor építő, származástól, társadalmi rangtól függetlenül, a rombolókat viszont igenis móresre kell tanítani. Ezek után a polgármester megvallotta, hogy Érpatakon "a liberális demokrácia nevű világvallást nem nagyon igyekszenek gyakorolni, a rendközpontú országépítés az, amiben hisznek", ennek jegyében pedig a rombolókkal szembeni "megtorló erejű szankciókat" vezettek be. Ezeket pedig vállalják, még ha lefasisztázzák is ezért.
– Tudsz úszni? – Nem. – És ha megbüntetlek? – próbálta oldani az erősödő feszültséget Orosz opponense, Herbai István a Partners Hungary alternatív konfliktuskezeléssel foglalkozó szervezet képviseletében, aki szerint az érpataki rezsim nem fér bele Magyarország jövőjébe, sőt megkérdőjelezi azt.
A konferencia további részéből még két kormányzati tisztviselő hozzászólását emelnénk ki, akik – bár többszöri kérdésre sem mondtak érdemben véleményt az érpataki modellről – a maguk módján ugyancsak színesítették a vitát.
'Nem jártam Érpatakon'
Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár Érpatakról csak annyit mondott, hogy Rozsály példájával összehasonlítva, utóbbi az élhető közösség példája, ez azért is tűnik hitelesnek, mert a polgármester előadásából láthattuk, hogyan működik a hétköznapokban, az viszont kérdés, hogy az érpataki modell fenntartható-e. Főnöke, Kovács Zoltán államtitkár pedig csak annyit mondott kérdésre válaszolva, hogy nincs egyedül üdvözítő megoldás, ahány település, annyi probléma, annyi megoldás, Érpatakon pedig nem járt.
Elmúlthuszonháromév
Kovács Zoltán egyébként előadásában az "elmúlthuszonháromév" mulasztásairól, a 2010-es "paradigmaváltásról" beszélt – arról, hogy felzárkóztatás helyett felzárkózás az új jelszó, nem véletlenül. A rendszerváltás óta eltelt korszakot ugyan nem illette olyan jelzőkkel, mint Orosz, "csak" elvesztegetett évtizedekről, sporadikus kísérletekről, rosszul kanonizált nyelvezetről beszélt, meg arról, hogy "abban a keretrendszerben" – ami az elmúlt két évtizedet jellemezte –, nem értünk el megfelelő eredményeket. Ehhez képest a mostani paradigmaváltó kormány nemhogy hazai, hanem európai szintű sikereket is elkönyvelhet, a magyar EU-elnökség egyik büszkeségeként elkönyvelt roma keretstratégia elfogadásával ugyanis végre európai szintű gondolkodást indítottak el.