A kilencvenes évek közepe óta mindegyik kormány kidolgozta a saját romaügyi programját: ezek nagyon hasonlítottak egymásra, legfeljebb a hangsúlyok voltak mások. Kállai Ernő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerint a mostani stratégia (amelynek elfogadásáról rövidesen dönt a kormány) inkább szegénypolitikai programnak tekinthető. Ami önmagában nem lenne baj, ha a nevében nem szerepelne a „roma” szó.

Az eddigi intézkedések közül – a botrányok ellenére – a kisebbségi ombudsman az iskolai ösztöndíjrendszer bevezetésének látja a legtöbb értelmét. „A cigány értelmiségiek köre húsz éve még olyan szűk volt, hogy nemcsak személyesen ismertük egymást, hanem még azt is tudtuk, ki hányas cipőt hord. Valószínűleg nagyrészt az ösztöndíjaknak köszönhető, hogy ez a réteg ma már jóval szélesebb” – mondta Kállai Ernő az MTA szociológiai kutatóintézete konferenciáján.

A többi előadót sem a túlzott optimizmus jellemezte.

Havas Gábor szociológus szerint akárhogy is ítéljük meg a 2002-2010 közötti időszakot, el kell ismerni, hogy a baloldali (és liberális) kormányzat próbálta előrébb vinni az esélyegyenlőség ügyét az oktatásban. Más kérdés, hogy a törekvés milyen sikerrel járt.

A szociológus megismételte a sokszor bizonyított alaptételt. Statisztikai értelemben, a néhány pozitív példa ellenére tény: szegregált körülmények között rosszabb az oktatás színvonala. Kimutatható, hogy minél magasabb az iskolában a cigány gyerekek aránya, az intézmény annál kisebb mértékben részesül infrastrukturális fejlesztésekben, és a pedagógusok képzettsége is alacsonyabb.

A kormányzati erőfeszítések ellenére nőtt a szegregáció – állapította meg Havas Gábor. Egyedül a megyeszékhelyek kivételek, ahol – főként az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által indított eljárásoknak köszönhetően – több „cigányiskolát” bezártak. A szociológus a kevés eredmény között említette, hogy az igazgatók és tanárok kezdenek ráébredni saját felelősségükre: a roma gyerekek hátrányait vizsgálva 2004-ben még alig-alig tulajdonítottak jelentőséget az oktatásnak. A kudarcok ellenére tehát lassacskán elindult valami, ami most – a kormány közoktatási elképzeléseit nézve – „el lesz vágva”.

Lukács György, az Autonómia Alapítvány szakértője leginkább a politikai marketing részének tekinti azt a megállapodást, amelyet tavasszal kötött Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, fideszes parlamenti képviselő. A megállapodás – amely furcsa módon jócskán megelőzte a nemzeti roma stratégia elfogadását – százezer cigánynak ígér munkát és más jól kommunikálható, szép kerek számokat tartalmaz. Erősen kétséges azonban, hogy ténylegesen végrehajtható vállalásokról van-e szó.

Egyébként is, a foglalkoztatás a jelek szerint a romák esetében mindenekelőtt a közmunkában merül ki. Márpedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy annak, aki legalább háromszor visszakerül a közmunka rendszerébe, nincs esélye elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A legnehezebb helyzetben lévő észak-keleti régióban a kitörési lehetőséget az ország más vidékein vagy külföldön történő munkavállalás, valamint – a Lukács György által használt kifejezést idézve – a „kanadázás” jelenti. A szakértő megerősítette a sajtóhíreket: a megélhetés reményében egyre több roma család indul szerencsét próbálni Kanadába.

Balog Zoltán államtitkár egy másik rendezvényen mintha csak a kisebbségi ombudsman felvetéseire reagált volna. A távirati iroda beszámolója szerint a fideszes politikus kijelentette: a nemzeti roma stratégiával és annak intézkedéseivel a kormány a mélyszegénységben élő embereken akar segíteni, és nem csak a kisebbséghez tartozókon.

A stratégia ezért két nyomvonalon halad: az egyik a szociális integrációról, a másik speciálisan a romákról szól. Az államtitkár megjegyezte, hogy az Európai Unió nem támogat etnikai alapra épített integrációs programokat, de a szociális kisebbségeknek, sérülékeny társadalmi csoportoknak és rétegeknek szólókat igen.
Véleményt nyilvánított a nemzeti roma stratégiáról az Amnesty International is. Az emberi jogi szervezet közleménye szerint a stratégia alapvetően jó irányba mutat és támogatható törekvéseket tartalmaz, ahogyan az is üdvözlendő, hogy Magyarország az elsők között készíti el ezt a fontos dokumentumot.

A stratégiának ugyanakkor „számtalan hiányossága is van”. Az egyik legsúlyosabb az emberi jogi megközelítés hiánya, és az, hogy a jelenlegi változat egyáltalán nem tesz említést a rasszista erőszak és az etnikai alapú gyűlölet-bűncselekmények megelőzésének, felderítésének, és jóvátételének hatékonyabbá tételéről.