Román iskola román kézben Gyulán?

Gyula városa korábban nem támogatta, hogy a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata működtesse az ország egyetlen román nemzetiségi gimnáziumát. Az EMMI közvetített a felek között: ma közeledtek az álláspontok.

Közeledtek az álláspontok a gyulai iskola átvételének ügyében - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az Országos Sajtószolgálatot. Latorcai Csaba, az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnökének meghívására Gyulán részt vett a Nicolae Bălcescu Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium fenntartó jogának átadása tárgyában kezdeményezett megbeszélésen.

A tárgyalás - melyen Latorcai Csaba és Kreszta Traján mellett Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Kovács József országgyűlési képviselő és Petróczki Zoltán gyulai tankerületi vezető, valamint az iskola tantestülete is részt vett – sikeresnek bizonyult, az átvétellel kapcsolatos álláspontok közeledtek egymáshoz.

Mint ismert, korábban a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) levélben tájékoztatta Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert arról a szándékáról, hogy 2013. szeptember 1-jétől át kívánja venni az intézmény fenntartói feladatát. Az önkormányzat először 2007-ben, majd 2008-ban kezdeményezte az ország egyetlen román gimnáziuma, a helyi román általános iskolával közösen mintegy 350 tanulóval rendelkező oktatási intézmény átvételét.

Tervük az volt, hogy az iskolacentrum átvételével a más településeken költségvetési gondokkal küszködő helyi román iskolák csatlakozásával Gyulán országos iskolaközpontot hozzanak létre. Gyula város önkormányzata formai okokra való hivatkozással elutasította a kezdeményezést. Az MROÖ az elmúlt két évben a battonyai, a körösszakáli, a kétegyházi és az eleki román általános iskola átvételével immár intézményi hálózatot működtet, ennek során szerzett intézmény-fenntartói tapasztalatai a települési és iskolai képviselet tagjaiban korábban felmerült aggályokat is eloszlathatják.

Az ország egyetlen román nemzetiségi középiskolája a Gyula városában működő gimnázium. A nemzetiségi oktatási intézmény alapításának 65. évfordulóját 2014-ben fogják ünnepelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.