Romákkal együtt járőröznének a hevesi rendőrök

Olyan roma referensek kijelölését kérte a hevesi rendőrfőkapitány a megyei cigány kisebbségi önkormányzat vezetőivel csütörtökön Egerben tartott egyeztetésen, akik a jövőben akár közös szolgálatot is elláthatnak majd a rendőrökkel a cigányok által lakott területeken.

Juhász István szerint a roma referensek a cigány kisebbség és a főkapitányság állománya közötti, kölcsönös megbecsülésen  alapuló kapcsolat fogják majd szolgálni.

A rendőrfőkapitány ugyancsak felkérte a cigány vezetőket olyan  fórumok szervezésére, ahol rendőri vezetőkkel találkozhat a cigány  lakosság.

"Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a megyében élő cigány  lakosságot megnyugtassuk a tekintetben, hogy a rendőrség valamennyi  törvénytisztelő magyar állampolgárt megfelelő módon fogja szolgálni  és védeni, és mindenki, aki bűnt követ el, azzal szemben  határozottan és törvényesen fogunk fellépni" - mondta Juhász István  a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőivel folytatott  egyeztetést követő sajtótájékoztatón.

Juhász István megjegyezte, az egyeztető tárgyalásra a romákat  ért támadásoktól függetlenül került sor. Ugyanakkor közölte, hogy  megerősítették a rendőri jelenlétet a cigányok lakta  településrészeken. Farkas Antal, az Országos Cigány Önkormányzat képviselője  köszönetet mondott a főkapitánynak a fokozott rendőri  ellenőrzésekért. Úgy vélekedett, hogy a cigányság törvénytisztelő többsége bízik  a rendőrségben és elismerést vált ki belőlük a gyors és szakszerű  reagálás.

Hódi Sándor, a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat  elnöke középtávú programnak nevezte a roma referensi hálózat  kiépítését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.