Romák versenyvizsgája

Pozitív megkülönböztetés: diplomás romákat készítenek föl a közigazgatási versenyvizsgára, hogy megfelelő álláshelyeket foglaljanak el az államapparátusban.

Megkezdődött azoknak a roma diplomásoknak a közigazgatási versenyvizsgára való felkészítése, akik arra a kétszáz álláshelyre jelentkeztek, amelyet a kormány hirdetett meg; a pályázatra mintegy ötszázan jelentkezek, és összesen 287 ember tehet ingyenesen vizsgát.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter a roma diplomások számára szervezett tájékoztató előadáson úgy fogalmazott: a pályázatot benyújtók emberek már a versenyvizsga eredményétől függetlenül példaképek. Rajtuk keresztül a teljes roma közösség hitét tudják visszaadni, hogy ők is egy élhetőbb, toleránsabb Magyarországon tudnak majd élni.

A miniszter szerint a pozitív megkülönböztetéssel regionális szinteken is megnyílnak a kapuk a közigazgatásban, így talán a romák is nagyobb bizalommal fordulhatnak az államigazgatási szervekhez.

A miniszterelnök által szeptemberben bejelentett, és október elsejétől meghirdetett projektet a kormány az államreform operatív program keretében, európai uniós forrásból finanszírozza. A program összköltsége százmillió forint, amely magában foglalja egyebek mellett a résztvevők vizsgára felkészítését, a vizsgáztatás költségét, a tanfolyamhoz és vizsgához kapcsolódó utazás, szállás és ellátás költségeit. A program egymilliárdos keretösszeggel tartalmazza a vizsgán megfeleltek egy évig tartó fizetését is, amit újabb egy évig kötelezően meg kell hosszabbítaniuk a munkáltatóknak.

Szakács Gábor, a közigazgatási versenyvizsgát lebonyolító Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) képzési főigazgató-helyettese elmondta: júliustól minden közigazgatási intézménybe bekerülő számára kötelező vizsgát tenni, és az eddigi csaknem kétszáz vizsgázó 80-85 százaléka felelt meg a vizsgakövetelményeknek.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.