Romák kérik a zárt ülésen elhangzottak nyilvánosságát

Az MCF Roma Összefogás Párt arra kéri Szili Katalin házelnököt, járjon közbe, hogy a romák elleni támadások ügyében tartott csütörtöki, rendészeti bizottsági zárt ülésen elhangzottakat – a szolgálati titkok kivételével – hozzák nyilvánosságra a társadalom megnyugtatása érdekében.

Ifj. Bogdán János, az MCF Roma Összefogás Párt roma politikai szervezet elnökhelyettese szombaton elmondta: levélben fordulnak az Országgyűlés elnökéhez, hogy segítse elő, hogy a szakbizottság előtt, a romagyilkosságokkal kapcsolatban elhangzott információk kerüljenek nyilvánosságra, mert az ügyben tapasztalható hallgatás tovább ronthatja a közbizalmat, a közbiztonságot és a társadalom hiteles, objektív tájékoztatását.

Az elnökhelyettes azt mondta: megértik, hogy az ügyben vannak és lehetnek szolgálati titkok, de mint fogalmazott, ezek kivételével minden más információra joggal tarthatnak igényt a romák és a nem romák egyaránt. Magyarországon nagy a félelem a romák és a társadalom egy részének körében a brutális gyilkosságok miatt.

A romák elleni támadások ügyében csütörtökön tartott zárt ülést az Országgyűlés rendészeti bizottsága, amelynek összehívását Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezte. A tárcavezető a bizottság elnökéhez intézett levelében, a 2027. december 31-ig tartó szolgálati titokra hivatkozva kérte zárt ülés elrendelését. Draskovics Tibor kezdeményezését azzal indokolta, szeretne nagyon részletes, a rendőrség által ismert valamennyi részletre, általuk kidolgozott feltételezésre kiterjedő tájékoztatást adni, de ezek a nyilvánossággal nem oszthatók meg a nyomozás érdekeire tekintettel.

A zárt ülés elrendelését a bizottság tagjai egyhangúlag megszavazták.

A testület fideszes elnöke, Lázár János alaposnak nevezte az ott elhangzott tájékoztatást, véleményük szerint azonban az elhangzottaknak csak töredéke volt szolgálati titok, ezért ha a Fidesz megkapja az állampolgárok támogatását, és kormányra kerül, mindent megtesz annak érdekében, hogy az ülés anyaga - a szolgálati titok kivételével - nyilvánossá váljon.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, aki részt vett a testület ülésén, az ott elhangzott információkra utalva az MTI-nek azt mondta: a zárt ülésen, a bizottság előtt nem hangzott el újdonság, olyan információ, amit a sajtóból ne ismerhetett volna bárki.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.