Romagyilkosságok: Végül a bíró engedett
A romák ellen elkövetett, hat halálos áldozatot követelő sorozatgyilkosság négy vádlottját szirénázva szállító konvoj hétfőn délelőtt 11 órakor érkezik a debreceni Underground (korábbi nevén: Perényi 1) Klub bejárata elé. Rendkívüli a rendőrségi erősítés. Állig felfegyverzett kommandósok, rendőrök, valamint a büntetés-végrehajtás műveleti osztályának tagjai kísérik a külön járműben elhelyezett K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt. Tizenhat házat támadtak meg, több mint hatvan lövést adtak le. A vádlottak Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradonyban, Tarnabodon, Nagycsécsen, Alsózsolcán, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön, végül Kislétán támadtak meg romákat. Kislétán és Tiszalökön egy-egy embert öltek meg, Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön pedig két-két embernek oltották ki az életét.
Mielőtt a vádlottakat kiszállítanák a járművekből, rendőrök vizsgálják át a munkaügyi bíróság épületének alagsorában található szórakozóhelyet. Kisvártatva feljönnek, s egyikük jól hallhatóan odaszól a munkatársainak:
– Valami üzenetek vannak az egyik falon. Nézzétek már, hogy mik azok!
A vádlottakat helyszíni szemlére hozták a klubba, amely a bűncselekmény-sorozat kiemelt fontosságú helyszíne. Hiszen a Perényi 1 volt a feltételezett gyilkosok munkahelye, ahol a fegyvereiket tárolták, ahonnan több esetben gyilkolni indultak, s ahol végül elkapták őket. De vajon kik és mit akarnának a falon „üzenni” a helyszíni szemlére hozott vádlottaknak? Alighanem semmit. Hiszen a jobbára csak hétvégenként nyitva tartó klub falait amúgy is graffitik és más falfirkák díszítik. De a rendőrök részéről érthető a túlzott óvatosság: meg kell akadályozniuk, hogy a vádlottak ellenőrizetlen módon lépjenek kapcsolatba a külvilággal.
Megérkezik az ügyet a fővárosban tárgyaló bíró, Miszori László, aki reggel bal lábbal kelhetett, mert amikor meglátja a szórakozóhely bejárata mellett gyülekező fotóriportereket, operatőröket és újságírókat, rájuk förmed:
– Hagyják abba! Menjenek haza! Ez itt zárt szemle, maguknak itt semmi keresnivalójuk.
Vonakodva arrébb húzódunk, de a bíró utánunk jön, s azt mondja:
– Amíg maguk itt vannak, nem engedem, hogy a vádlottakat kiszállítsák az autókból!
– Nem mehetünk el, dolgozunk – válaszoljuk neki többen is, de Miszori hajthatatlan:
– Akkor viszont nem lesz szemle!
Nem megyünk el, a bírónak így engednie kell. Negyedórányi hezitálás után jelt ad a vádlottak elővezetésére. Először K. Árpádot, a bűncselekmény értelmi szerzőjének, a banda vezetőjének tartott hangtechnikust, az egykori rockzenekari dobost hozzák. Négyük közül ő a legidősebb: 45 éves. Kifejezéstelen, üres tekintettel lépeget, az arcán nyoma sincs megrendültségnek. Pedig nem akármilyen emlékek suhanhatnak át az agyán: 2009 augusztusának egyik éjjelén éppen itt dolgozott a többi vádlott-társával együtt, amikor kommandósok törtek rájuk. Ezután az öccse, K. István következik, aki feszült arccal tekintget körbe, s igyekszik minél hamarabb eltűnni a rá szegeződő kamerák elől. Majd a flegmatikus arckifejezésű P. Zsoltot szállítják ki a kocsiból. Hosszú harcsabajusza van, a feje borotvált, a testét tetoválások borítják. A vád szerint ő volt az, akire a fegyverek beszerzését bízták. Végül a banda legfiatalabb tagját, a 30 éves Cs. Istvánt, a volt hivatásos katonát vezetik elő, aki nem tűnik megtört embernek, sőt kíváncsian, már-már jókedvűen nézeget körbe. Vélhetően eszébe jut, hogy azon a három évvel ezelőtti éjszakán, amikor itt lecsaptak rájuk, ő majdnem megúszta: egy rendőr igazoltatta, majd elengedte, de később telefonáltak neki, hogy mégis menjen vissza. Akkor letartóztatták őt is.
Odalent a klubban csaknem három órán át zajlik a helyszínelés. A vádlottakon kívül tanúk vannak jelen, a beidézettek közül jellegzetes hajviseletéről messziről fölismerni „Rasztást”, aki annak idején pultosként dolgozott a Perényiben a vádlottak elfogásakor. A vádlottakat negyed kettőkor hozzák föl az Underground Klubból. Addigra befut az ügy egyik legfontosabb tanúja, F.-né Ny. Éva is, a Perényi 1-ben megrendezett könnyűzenei koncertek korábbi szervezője, az elsőrendű vádlott, K. Árpád volt szerelme. Ma már nem ő szervezi a klub zenei életét – azt mondja, hogy „besegítek olykor, de addig nem csinálom, amíg az ügy le nem zárul” –, de a K. Árpád iránt érzett kötődése talán még a régi. Hiszen amikor a férfit fölhozzák a lépcsőn, az asszony odakiált neki:
– Hahó! Boldog születésnapot!
Merthogy K. Árpádnak március 19-én van a 45. születésnapja. K. Árpád a hangra megfordul, Évára néz, de a szeméből nem lehet kiolvasni semmit. Nem köszön, nem is int oda neki.
Mire a helyszíni szemle véget ér, Miszori László bíróra nem lehet ráismerni. Odalép a sajtóhoz, s kedélyesen bejelenti, hogy mára végeztek. Már csak az maradt hátra, hogy számba vegyék a szórakozóhely körül lévő térfigyelő kamerákat. Arra a kérdésemre, hogy a vádlottak együttműködőek voltak-e a szemle során, a bíró bólogat:
– Persze. De ha nagyon kíváncsi rá, jöjjön el a legközelebbi tárgyalásra, akkor lejátsszuk az itt készült videofelvételeket.
Megkérdezem tőle azt is, hogy miféle üzeneteket láttak a rendőrök a klubban, mire elneveti magát.
– Ugyan, kérem, nem láttunk semmilyen üzenetet. Nem is azért jöttünk.
