Roma-hungarista összecsapás egy kaposvári iskolában

Egy roma diák fejbe rúgta szkinhed osztálytársát az egyik kaposvári középiskolában. A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanújával indított nyomozást, az iskola pszichológus bevonásával próbálja közel hozni egymáshoz a szembenállókat.

Az eset még a múlt hét csütörtökén történt, tudtuk meg az érintett intézmény, az Építőipari Faipari Szakképző Iskola igazgatójától, Agócs Attilától. Az iskola egyik elsős osztályában jár egy 14 éves, szkinhed megjelenésű, hungarista eszméket követő diák, akit az egyik órán körbevett több, 15-16 éves, roma osztálytársa, s azt kérdezték tőle, hogy: utálja-e a cigányokat? A fiú igennel válaszolt, mire dulakodás tört ki.

Az óraadó tanár közbelépett, és hívta az igazgatót, aki megérkezve kiküldte az egymással szemben állókat az osztályból, s az eset tanúit kérdezte a történtekről. Eközben a folyosón az egyik roma fiú fejbe rúgta hungarista osztálytársát, aki nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett.

A megrúgott fiú anyja feljelentést tett, s a rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanújával nyomozást indított. Az iskola fegyelmi elé állítja a társát bántalmazó diákot. Agócs Attila kérdésünkre elmondta, hogy a társát megrúgó fiatallal az iskola pedagógusainak már eddig is gondjai voltak. Az igazgató hozzátette, hogy az intézmény sokat próbál tenni a roma és nem roma diákok egymás iránti nyitottságáért, kölcsönös megbecsüléséért.

Tavaly nagy sikerű roma napot tartottak az iskolában, amin föllépett több ismert művész. Agócs Attila fontosnak tartja, hogy a múlt heti konfliktus okait pszichológus segítségével kibeszéljék magukból a fiatalok. Az igazgató szerint megfelelő pedagógia munkával és a szülők segítségével elérhető, hogy a most még szemben álló diákok egy-két éven belül jó osztályközösséget alkossanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.