Rogánnak a rezsicsökkentésről is Gyurcsány és Bajnai jut az eszébe

Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon személy szerint az energetikai cégek és a mögöttük álló tulajdonosok lekötelezettjei - jelentette ki a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője csütörtökön Pakson.

"Gyurcsányról tudjuk, hogy 2008-ban a saját cégének olcsóbban adta az áramot, miközben az általa vezetett kormány a magyar családok villamosenergia-költségeit duplájára növelte" - fogalmazott Rogán Antal a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón.

Gyurcsánynak és Bajnainak tisztáznia kell, hogy milyen kapcsolatot ápoltak ezekkel az energetikai cégekkel, milyen formában kapcsolódtak hozzájuk, volt-e részük bármilyen formában a privatizációjukban, a hozzájuk kapcsolódó tanácsadásban - tette hozzá.

A frakcióvezető kérdésre válaszolva azt mondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején egyik saját cége olcsóbban tudott áramot vásárolni több más céggel együtt. "Nem mi, hanem újságírók derítették ki" - jegyezte meg.

A rezsicsökkentéről szólva hangoztatta: a polgári kormány 1998 és 2002 között sem engedte az infláció mértéke feletti mértékű gázáremelést. "Most azt gondoljuk, hogy vissza kell adni legalább egy részét annak az indokolatlan áremelésnek, ami 2002 és 2010 között következett be" - jelentette ki.

A rezsicsökkentés érdekében szerdán kezdődött aláírásgyűjtésről azt mondta: a kormánynak és a parlamentnek szüksége van a támogatásra, hiszen "nagy erők mozdultak meg" a rezsicsökkentéssel szemben. Közölte: szeretnék a következő két hónapban a magyar családok többségét megszólítani. "Bízvást számíthatunk egymilliót meghaladó számú aláírásra" - mondta.

Rogán Antal kitért a kormányt érő nemzetközi támadásokra is, hangsúlyozva, hogy azok korábban azért álltak le, mert a magyar emberek a Békemeneten kifejezték, hogy a kormány az ő kormányuk, és egyértelművé vált, hogy a kormány és a parlament bírja az emberek támogatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.