Rogánék ajtót mutatnak a parkolási társaságoknak

A Fidesz által benyújtott törvénymódosítási javaslat szerint a jövőben az önkormányzatok nem bízhatnak meg magántársaságokat közterületi parkolási feladatok ellátásával. Az MSZP szerint ezzel a fővárosiak "még nagyobbat szívhatnak".

A törvény előírná, hogy a közterületi parkolással kapcsolatos feladatokat kizárólag maga az önkormányzat láthatja el vagy egy kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság. A törvényjavaslat hatályba lépése után magántársaságok ezt a feladatot csak addig láthatják el, ameddig jelenlegi szerződéseik szólnak - ismertette Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő, az indítvány egyik beterjesztője kedden Budapesten.

A főváros V. kerületének polgármestere emlékeztetett: az Alkotmánybíróság tavaly év végén megsemmisítette a fővárosi parkolási rendeletet, illetve az annak jogszabályi hátterét adó önkormányzati törvény egyik passzusát. Ezért is sürgős a kérdés rendezése.

A Fidesz által beterjesztett javaslatnak egyik célja ezért éppen az, hogy megfeleljen az Alkotmánybíróság elvárásainak, továbbá, hogy világossá és szabályozottá tegyék a parkolás területén a jelenlegi jogi helyzetet, lehetőség szerint pedig a jövőben minden, a parkolás céljából befizetett forint az önkormányzatokhoz jusson el - mondta.

Rogán Antal kifejtette: ma a legmagasabb parkolási díj Budapesten - a budai Várban - 640 forint óránként, az új törvény viszont a legmagasabb parkolási díjat a 95-ös benzin átlagárához kötné, vagyis így a legmagasabb díj a főváros területén 544 forint lehetne óránként. Hozzátette, reméli, hogy a fővárosi önkormányzat minden zónában csökkenteni fogja - az új jogszabály megalkotása során - a parkolási díjakat.

A politikus rámutatott arra is, hogy míg az eddig kivethető legmagasabb pótdíj az óradíj ötvenszerese volt, addig ez a jövőben negyvenszeres mértékű lehet. A várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető - tette hozzá. A törvényjavaslat alapján a várakozási díj és pótdíj érvényesítése bírósági végrehajtás útján történik. Rogán Antal beszámolt arról is, hogy az önkormányzati törvénybe beemelnének egy olyan rendelkezést is, amely lehetővé tenné a közterületek alatt létesítendő mélygarázsok helyzetének jogi szabályozását.

 

MSZP: több füstöt akarnak Rogánék

Rogánék javaslata egy lényeges ponton tér el az MSZP eredeti, 2010. márciusi javaslatától: több füstöt, több port, több károsanyagot engedne a belvárosba, nehezebbé tenné a budapestiek mindennapjait. Ezt támasztja alá az általuk benyújtott törvényjavaslat, és a mai nyilatkozatuk is - reagált Rogán Antal bejelentésére Horváth csaba szocialsta főpolgármester-jelölt. A parkolási rendszer a forgalomszabályozás egyik fontos eszköze. A közösség érdekében a parkolást átláthatóbbá kell tenni, ezért kezdeményeztük, hogy a parkolási díjak közvetlenül az önkormányzatokhoz kerüljenek. Örülünk, hogy Rogán ezt legalább nem hagyta ki másolás közben - tette hozzá Horváth., aki szerint a Rogán-Tarlós javaslat ebben a formában történő elfogadásával "a Budapestiek még nagyobbat szívhatnak a város eddiginél is szennyezettebb levegőjéből".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.