Rogán üdvözölte az ároktői banda ügyében született döntést

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja üdvözli az ároktői banda ügyében hozott keddi bírósági döntést, amely szerint az összes vádlott előzetes letartóztatásban marad a büntetőper elsőfokú ítéletéig - közölte Rogán Antal.

"A Fidesz-frakció által kezdeményezett, nemrégen elfogadott jogszabály beváltotta a hozzá fűzött reményeket" - írta közleményében a frakcióvezető, hangsúlyozva: mostantól nem fordulhat elő, hogy egy gyilkossággal vádolt ember a bírósági ítélet megszületése előtt "jogi visszásságok miatt" szabadlábra kerülhessen.

A vád szerint az ároktői banda, a hat büntetett előéletű, jobbára szoros családi kapcsolatban lévő férfi 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt éjszaka idős emberekre otthonukban, és súlyosan bántalmazta, megkötözte őket, hogy értékeiket megszerezze. A 70-80 éves sértettek a támadások után órákig vagy akár fél napig is megkötözve feküdtek, betömött szájjal, fuldokolva, esetenként bordatöréssel, mire felfedezték és kiszabadították őket. A bűncselekmény-sorozatnak két halálos áldozata volt.

A parlament november 11-én törölte el az előzetes letartóztatás időtartamának - addig négyéves - felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél.

A jogszabályt a házszabálytól eltérve hozta meg a Ház, amit a kormányoldal arra hivatkozva kért, hogy börtönben maradjon az ároktői banda egyik - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolt - tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe került volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.