Rogán feltette a pontot az i-re

A rendszerváltás óta nem volt rá példa, hogy a budapesti kerületek egységesen szedték volna be az idegenforgalmi adót. Most a fideszes Rogán Antal és Bánki Erik megállapodott erről a kerületekkel.

Sikerült áttörést elérni. A budapesti kerületek egységes idegenforgalmi adó kivetéséről állapodtak meg. A 4 százalékos adóból 1 százalékot egy közös marketingalap létrehozására fordítják, ez évi 700 millió forintot jelent - közölte Rogán Antal, miután Bánki Erik, a parlament turisztikai bizottsága elnökének társaságában megbeszélést folytatott a fővárosi polgármesterekkel az idegenforgalmi adó egységesített beszedéséről. A Belváros polgármestere arról is beszámolt: a Magyar Turizmus Zrt., illetve a kormányzat kiegészíti az alapot, így évente 1,4 milliárdot könyvelhetnek el. A cél: minél több külföldi turista Budapestre csábítása.

Bánki Erik emlékeztetett, hogy a kerületek 2011 év elején már folytattak egyzetetést "a korábbi évek gyakorlatának gyenge pontjairól", és próbáltak valamilyen egységes álláspontot kialakítani. Eltérő a szabályozás Budapesten, vannak ahol forintban állapítják meg az idegenforgalmi adót, és vannak, ahol a szállodai szobák alapján. A kerületek egységes markentinget is szeretnének kialakítani. A turisztikai bizottság fideszes elnöke felhívta a figyelmet: 1990 óta nem volt példa arra, hogy a kerületek meg tudtak volna állapodni egységes idegenforgalmi adó beszédéséről, és egységes marketing-kampányről. Ilyen fellépésre Bécsben volt példa, illetve Prágában - tette hozzá Bánki Erik.

A Népszabadság felvetésére, hogy Tarlós Istvánnal előzetesen egyeztettek-e, hiszen mindenki emlékszik rá, hogy januárban a főpolgármesternek éles szóváltása volt Rogán Antal módosító-indítványa miatt, ami éppen az idegenforgalmi adó kerületeknél való maradását célozta, a Belváros polgármestere nem adott konkrét választ, Bánki Erik pedig úgy reagált: Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes képviselte a városházát, és támogatta a kerületek együttműködését.  

Rogán Antal 2010 decemberében egy módosító javaslattal elérte, hogy az idegenforgalmi adót ne a fővárosi önkormányzat kapja, hanem a kerületek dönthessék el, beszedik-e maguk az adót, vagy átengedik a fővárosnak és a forrásmegosztás keretében kapnak belőle vissza. A döntéssel a főváros 1,4 milliárd forinttól esett el, az V. kerület pedig a korábbi 10 millió helyett 600 millió forintos bevételre tett szert. "A javaslat felrúgta a főváros és a kerületek közti korábbi status quot" - mondták  akkor fideszesek.

A módosítás nyomán a 23 kerületi önkormányzat közül 11 élt a lehetőséggel, 12 pedig nem. Ha "hivatalossá" válik a mostani megállapodás a kerületek között az igedenforgalmi adó egységesített beszedéséről, az ismét siker lesz a kerületeknek, és jelentős forrásveszteség a Városházának. Most Rogán Antal feltette az "i"-re a pontot - fogalmazott lapunknak az egyik fővárosi fideszes. 

A rendszerváltás óta nem volt rá példa, hogy a budapesti kerületek egységesen szedték volna be az idegenforgalmi adót
Iberostar Grand Hotel Szabadság tér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.