Rogán elégedett Matolcsyval

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a jegybank által csütörtökön meghirdetett növekedési hitelprogram jó hír a magyar vállalkozásoknak, a döntés ugyanis azt jelenti, hogy elindulhat Magyarországon a megfizethető kamatú, forintalapú hitelezés.

Rogán Antal budapesti sajtótájékoztatóján a központi bank programjának további előnyei között említette, hogy csökkenhet a devizakitettség, és egy éven belül jelentősen javulhat a magyar vállalkozások finanszírozása.

Álláspontja szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának döntése figyelemmel van a nemzetközi tendenciákra, hiszen az elmúlt egy évben hasonló döntéseket hozott az Európai Központi Bank, és hasonló programot hirdetett az angol jegybank, valamint a napokban a japán központi bank is.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedben a magyarországi devizahitelek a külföldi tulajdonú bankoknak jelentettek óriási üzletet, ezek a pénzintézetek ugyanis az anyaországaikban olcsón felvett devizát sokkal drágábban, átlagosan 4-4,5 százalékos kamatfelárral adták tovább a magyar vállalkozásoknak, miközben az árfolyamkockázatot teljes egészében az ügyfelekre hárították.

A devizahitelek elterjedése rendkívül kockázatossá tette a magyar bankrendszert - hangsúlyozta Rogán Antal, hozzátéve, hogy ennek ellensúlyozására kellett felvennie hitelt Magyarországnak 2008-ban a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).

Kitért arra is, hogy a 2008-as hitelválság kezdete óta a külföldi tulajdonú bankok egyre több forrást vontak ki a magyar gazdaságból, azaz "hazavitték a pénzt".

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön jelentette be, hogy a növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére három intézkedésből álló növekedési hitelprogram indításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.