Rogán áll a Fidesz-frakció élére

Rogán Antal lett a Fidesz új frakcióvezetője, aki az átlagemberekre szeretne koncentrálni a ciklus következő két évében. "Hasonló karakterűek vagyunk Tónival" – ezzel adta át a stafétabotot Lázár János, aki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lesz.

A Fidesz-képviselőcsoport Orbán Viktor javaslatára "meggyőző és egyértelmű döntéssel", két évre frakcióvezetőnek választotta Rogán Antalt – ezt Lázár János jelentette be a frakcióülés utáni sajtótájékoztatón, és a távozó frakcióvezető – miután megköszönte képviselőtársainak az együttműködést – átadta "Tóninak" a szót.

Előd és utód

Rogán Antal az egyetlen jelölt volt a posztra (úgy tudjuk, két ellenszavazattal választották meg). Az új frakcióvezető június 2-án veszi át a hivatalát, de előtte, a Tarlós István főpolgármesterrel történt megbeszélés alapján június 1-jei hatállyal lemond fővárosi közgyűlési mandátumáról, de egy ideig megtartja parlamenti gazdasági bizottsági elnöki tisztségét is. "Alapvetően egy ember vagyok, a családom már most is morcos szemmel néz rám" – indokolt az új frakcióvezető. Viszont – mint mondta – a polgármesterség tekintetében megkérdezett sok belvárosi embert, hogy megtartsa-e e tisztségét. Úgy döntött, hogy az V. kerület polgármestere marad, "végül is a hódmezővásárhelyi városháza messzebb van a parlamenttől, mint az Erzsébet tér" – fogalmazott.

Rogán Antal az elmúlt két év parlamenti munkájáról azt mondta, elismerést és dicséretet érdemel a frakció munkája, mert a gazdasági válság ellenére sem felejtették el, hogy Magyarország újjászervezésére kaptak felhatalmazást. Külön megemlítette, hogy megszületett a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló törvény, az új alaptörvény, az önkormányzatok és a közigazgatás újjászervezésével is érdemben foglalkozott az Országgyűlés – tette hozzá.

Az új frakcióvezető szerint az elmúlt két esztendő alatt az ország problémáira koncentráltak, például arra, hogyan állítsák meg az államadósság növekedését, hogy ne a jövő elzálogosításáról" szóljon a következő két év. Mint mondta, az átlagemberek problémájára összpontosítottak, és más gazdasági érdekcsoportok rovására hoztak döntéseket, például a devizahitelesek. – Én a józan ész alapján gondolkodom, és nem kerülöm el a józan vitákat sem, nem kívánok megváltozni – hangoztatta. A tranzakciós illeték kapcsán Rogán Antal azt mondta, hogy hosszú és alapos vitára, konzultációra készülnek. De azt is egyértelművé tette, nem tudják akceptálni a bankok javaslatát, és nem is a gazdasági érdekcsoportok véleményére kíváncsiak. 

A sajtótájékoztatón Lázár János egy újságírói kérdésre válaszolva visszakérdezett: "azt gondolja, hogy a képviselőtársaim Tónival könnyebben boldogulnak, ha frakcióvezető lesz". Véleménye szerint a progresszivitást és a gyors döntéseket illetően "hasonó karakterűek vagyunk Tónival".

A távozó frakcióvezető, akit a köztársasági elnök ma nevez ki a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, hangsúlyozta: a szociális deficit csökkentését tartja személyes felelősségének a következő két évben. Arra, hogy valóban nála lesz-e az uniós fejlesztések "kasszakulcsa" (erről a Magyar Nemzet számolt be), Lázár János úgy reagált: a Miniszterelnökségen a koordinációs jelleg erősödni fog. És ha a kérdés arra vonatkozik, hogy a 176 választókerület fejlesztéspolitikai céljainak meg kell valósulnia, és a választókerületek szempontjai erősödnek-e, akkor az a válasza: "ebben megfelelő mennyiségű szerepem lesz. Annyi kulcs van jelenleg az asztalomon, hogy egyelőre válogatok, melyik kulccsal mit csinálok" – tette hozzá. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.