Rogán a rezsicsökkentés eltörlése elleni fellépésre kér mindenkit

A rezsicsökkentés eltörlése elleni fellépésre kér mindenkit Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

A kormánypárti politikus a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videoüzenetben azt mondta, hogy miközben a Fidesz-frakció a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik, Bajnai Gordon és pártja bejelentette, hogy ebben a formában eltörölnék azt.

Rogán Antal szerint ez azt jelenti, hogy most is, mint mindig, a multik profitjának garantálására törekszenek áremelésekkel, hiszen 2002 és 2010 között kétszeresére emelték a villamos energia és háromszorosára a gáz árát.

A frakcióvezető szerint a rezsicsökkentés eltörlése, minden magyar család számára 130-140 ezer forintos pluszkiadást jelent.

"Én azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan. Ezért mindenkit kérek, hogy fogjunk össze és lépjünk fel a rezsicsökkentés eltörlése ellen a leghatározottabban" - fogalmazott.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke szerdán azt mondta, jelenlegi formájában megszüntetnék a rezsicsökkentést, de rengeteg dolgot tennének azért, hogy olcsóbb legyen a közszolgáltatás. Szabó Tímea társelnök csütörtökön azt mondta, hogy az Együtt-PM a rezsihazugságot szüntetné meg. Hozzátette: ha kormányra kerülnek, fenntartható rezsicsökkentést vezetnek be, amely 30 százalékos csökkentést hoz hosszú távon és az épületszigetelésekkel összekötve 10 ezer munkahelyet teremt.

Rogán Antal hétfőn közölte, hogy a Fidesz-frakció januári ülésén dönt majd az újabb rezsicsökkentésről, amelyet lehetségesnek és fontosnak is tart, a villamos energia és a gáz ára ugyanis a magyar családok keresetéhez képest még mindig az európai átlag felett van. A cél ezért az, hogy ezek az árak elérjék az európai átlagot - mondta, hozzátéve, hogy ennek érdekében dolgozik az általa vezetett munkacsoport, amelynek tagja Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.