Rogán: Bajnaiék Európa legmagasabb szja-kulcsát vezetnék be

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon programja Európa legmagasabb személyijövedelemadó-kulcsát vezetné be Magyarországon, a 2009-es adórendszer visszaállításával pedig kétmillióan járnának rosszul.

Rogán Antal vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Haza és Haladás Egyesület gazdasági programja visszahozná az adójóváírást, de összességében pozitív szaldójú szja-átalakítást javasol.

A Fidesz szakértők bevonásával elkészített számítása szerint ez - ha nem akarják rontani a költségvetés pozícióját - csak úgy valósítható meg, ha a második szja-kulcs "legalább 48 százalék".

"Ha szó szerint vesszük a programját, akkor Bajnai Gordon Európa legmagasabb adókulcsának a bevezetésére készül" - mondta a frakcióvezető. Hozzátette: a másik lehetőség az, hogy az adórendszer átalakításával Bajnaiék rontanák a költségvetés egyenlegét.

A fideszes politikus szerint ráadásul a 48 százalékos második adókulcs jövedelemeltitkolásra ösztönözne, munkára viszont nem.

Rogán Antal arról is beszélt, hogy a Bajnai Gordon által tervezett adórendszer "kísértetiesen hasonlít" arra, ami miniszterelnöksége idején, 2009-ben működött, akkor pedig - például a félszuperbruttó miatt - 1 millió 850 ezren több adót fizettek a mainál. Szerinte így a 2009-es adórendszer visszaállítása csaknem kétmillió embernek jelentene adóemelést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.