Rogán a lex Ároktőről: Aki nemmel szavaz, bandatagot pártol

Sürgősen szigorítani akarják a Btk.-t, nehogy szabadlábra kerüljön egy hírhedt bandatag.

Az ellenzéki képviselők támogatását várja a Fidesz ahhoz, hogy hétfőn a házszabálytól való eltéréssel megszavazhassák a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, mellyel megakadályozzák, hogy az ároktői banda egyik tagja szabadlábra kerüljön - mondta a Fidesz frakcióvezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal kifejtette: ahhoz, hogy a házszabálytól eltérjenek, az Országgyűlés négyötödének, vagyis az ellenzéki képviselőknek is meg kell ezt szavazniuk. Ellenkező esetben, ha csak kedden szavazhat erről a parlament, kicsúszhatnak a tíznapos határidőből, s így K. András, akit egyebek mellett nyereségvágyból különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberöléssel vádolnak, november 22-én kiszabadulhat az előzetes letartóztatásból.

"Azok a képviselők, akik hétfőn a parlamentben a sürgős tárgyalásra nemmel voksolnak, egyértelműen egy gyilkossággal vádolt ember pártjára állnak" - fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve: "ezt pedig egyetlen parlamenti képviselő sem engedheti meg magának".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.