Rogán valami elképzelhetetlent csinált

Nagyjából nyolcszázezer forinttal, 4,3 millióról 3,5 millióra csökkent egy esztendő alatt Rogán Antal fideszes frakcióvezető megtakarítása a képviselő legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint.
A II. kerületi lakóingatlanának alapterülete – amelynek kapcsán tavaly módosítani kényszerült korábbi nyilatkozatát, mert kiderült, hogy 36 négyzetméterről megfeledkezett – viszont nem nőtt tovább. Annak a bizonyos budai, 2009-ben vásárolt lakóparki ingatlannak a területe tehát továbbra is 185 négyzetméter.
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Ahhoz azonban hozzácsatolták a felesége hetven négyzetméteres lakásrészét is a szomszédos ingatlanból. Ez utóbbi módosításról azonban még nem kapott végleges használatbavételi engedélyt – magyarázta korábban a politikus –, így azt nem tartotta szükségesnek feltüntetni. Úgy tűnik, a hivatalos papír továbbra sincs a birtokában, mert ezúttal sem jelezte, hogy a lakásának területe igazából 255 négyzetméter.

Rogán emellett – ami a korábbi nyilatkozatából is kiderül – egy balatonlellei 115 négyzetméteres lakóház felét is birtokolja, amelyhez korábban örökség útján jutott hozzá. Hasonló módon szerzett részleges tulajdonjogot számos szakonyfalvai ingatlanon is, például a Vas megyei településen két ház negyedrészét, illetve nem egészen húsz hektárnyi erdő, szántó és rét egy részét is a magáénak mondhatja.

Értékes ingóságai sem szaporodtak: Iványi-Grünwald Béla egy alkotása mellett rendelkezik egy Bak Imre által készített védett festménnyel, s van egy 2011-ben tartós bérletbe vett Audi A3-as gépkocsija is. Ami viszont érdekesebb: a tavaly bevallott, magánszemélyekkel szemben fennálló 16,8 milliós tartozása egyetlen fillérrel sem csökkent. Ezek a hitelezők akár türelmesek is lehetnek, az viszont elképzelhetetlen, hogy Rogán a banki adósságát sem csökkentette. Pedig a nyilatkozatából ez derül ki: tavaly éppen úgy harmincmillióval tartozott, mint az idén.

A politikus semmilyen különjövedelmet nem vallott be, így a parlamenti honlapon fellelhető adatok szerint havi nem egészen 1,3 milliós bruttó jövedelemmel rendelkezik. Emellett jelezte, hogy a Fidesz-frakció gépjárműhasználatot biztosít a számára – további részletekkel nem szolgált –, és kapott telefonkártyát a törvény szerint meghatározott értékben. Egy évvel korábban még a rendelkezésére bocsátottak egy 129 ezer forintot érő iPad Mini tabletet, s egy iPhone 5S okostelefont, amit Rogán 62 ezer forintra taksált.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.