Rogán vagyonbevallásai: Juhász Péter feljelentést tett

A mai napon Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társelnöke feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető vagyongyarapodásával, valamint nem valós tartalmú vagyonnyilatkozataival összefüggésben.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a kormányváltó szövetség képviselőjelöltje és Juhász Péter, az Együtt-PM politikusa ma, az ötödik kerületi önkormányzat épületénél tartott sajtótájékoztatót, amelyben betekintést követeltek Rogán Antal és alpolgármestere, a szintén a Pasa Lakóparkban ingatlantulajdonos Puskás András önkormányzati vagyonnyilatkozatába.

A két kormányváltó politikus arról is tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit, hogy a Rogán ingatlanvagyona mára virradóra újabb, mintegy 90 m2-rel gyarapodott, ám az országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatból ez sem derült ki, a fideszes politikus vagyonának ezt a darabját is eltitkolta a választók elől.

Juhász Péter - a "Nem jön ki a matek, honnan volt a pénz?" feliratú molinót tartó aktivisták gyűrűjében - közölte: feljelentést tesz Rogán Antal ellen. A feljelentést ma postázta is, ennek szkennelt változatát mellékelten csatoljuk közleményünkhöz.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.