Rezsicsökkentő kívánságlista

Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, hogy a közigazgatási rezsicsökkentés részeként mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg.

Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 szombat reggeli műsorában jelezte, az a cél, hogy a jövő év januárjától már az új díjakat kelljen fizetniük a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. Kitért arra is, hogy jelenleg mintegy 4000-féle hatósági eljáráshoz fele ennyiféle díj tartozik.

A helyettes államtitkár elmondta: a kormány péntektől konzultációt indított, amelyen a magánszemélyek és a vállalkozások is 4-4 csökkentendő vagy eltörlendő elemet jelölhetnek meg egy kilences listán, illetve saját javaslatot is tehetnek. Két nappal korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy június 5-től augusztus 6-ig konzultációt tart a kabinet arról, hogy mely díjak csökkenjenek, szűnjenek meg. Véleményt mondani személyesen a járási hivatalokban vagy a kormányhivatalok honlapján lehet - tájékoztatott a miniszter, aki a kormány által mérsékelni javasolt díjak közül példaként említette a hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésének költségét, az ellopott gépjármű forgalomból kivonásának díját és az ellopott igazolványok pótlásának összegét. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.