Megindult a közműcégek elleni aláírásgyűjtés

A Fidesz ma a Kálvin téren sajtótájékoztató keretében elindította országos aláírásgyűjtését. Ebben tulajdonképpen a már életben lévő rezsicsökkentés melletti "kitartáshoz" kérik a szignót, de az akciót kapcsolatba hozzák a közműcégek által az ármegállapítás egy tétele miatt indított perekkel, illetve egyéb, pontosan meg nem nevezett külföldi nyomásgyakorlásokkal.

Ma Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Kocsis Máté kommunikációs igazgató - Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök társaságában - a Kálvin téren hivatalosan megnyitotta a Fidesz országos aláírásgyűjtő akcióját.

Az íven konkrét cél nem azonosítható: címe szerint "Magyarország nem hagyja magát", alatta pedig az áll, "Követeljük, hogy a magyar parlament minden külföldi és belföldi nyomás ellenére tartson ki a rezsicsökkentés mellett!". Lejjebb öt tételben vázolják a kormány ezzel kapcsolatban többször hangoztatott elképzeléseit. Az apróbetűs rész szerint az aláíróval a Fidesz később is felveheti a kapcsolatot.

Rogán Antal a tájékoztatón megismételte korábbi álláspontjukat, miszerint a januárban már eldöntött energiaár-, illetve a júliustól tervezett víz- és szemétdíjcsökkentés "védelmére" kérik az emberek hozzájárulását.

Annak kapcsán, hogy mi veszélyezteti a januártól eldöntött és érvénybe is léptetett lakossági energiaár-csökkentést, többek között külföldi - például az Európai Unión keresztüli - nyomásgyakorlásokra célzott. Ezenkívül felhozta a szolgáltatók által az energiahivatal ellen indított pereket.

Mint azt korábban megírtuk, a keresetek - melytől a Tigáz visszalépett - a gázárnak kevesebb mint 1, az áramárnak pedig körülbelül 5 százalékát érintik. (Vagyis az árcsökkentésnek gáz esetében a 10, az áram esetében pedig mintegy 50 százalékát.)

Miután napvilágra került a gáztársaságok elsőfokú pernyerése, a parlament olyan törvényeket fogadott el, melyek megakadályozzák hasonló perek indítását. Törvénybe foglalták azt is, hogy ez a jelenleg folyó perekre is vonatkozik. Szakértők mindebből azt a következtetést vonják le, hogy az energiatársaságok még egy esetleges jogerős pernyerése is pusztán formálisnak tekinthető, az bizonyosan nem befolyásolja negatív irányba sem a már eldöntött, sem az esetleges jövőbeni tarifamérséklést. Mindazonáltal Kósa Lajos Fidesz-alelnök korábban ennek kapcsán felhívta lapunk figyelmét: az aláírásgyűjtéssel nemcsak azt szeretnék elérni, hogy a cégek Magyarországon lépjenek vissza a perektől, hanem hogy külföldön se indítsanak jogi eljárásokat.

Rogán Antal a tájékoztatón ismételten elhatárolódott az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos eddigi "magánakcióktól". Ezzel bizonyára Krasznokvajda fideszes polgármesterére, Csizmadia Károlyra célzott, aki közmunkásokkal végeztette az aláírásgyűjtést, és akitől Selmeczi Gabriella szóvivő tegnap olyképpen határolódott el, hogy az egy kistelepülési polgármester magánakciója.

Rogán Antal a tájékoztatón leszögezte, az aláírásgyűjtés hivatalosan ma indult el, és azt szigorúan önkéntesek végzik.

A rendezvény legelején a pavilonok köré gyűlt mintegy száz ember - zömükben nyugdíjasok - felsorakoztak a pultok mögé, és miközben a két Fidesz-politikus beszélt, folyamatosan szignózták az íveket. A sajtótájékoztató után mindkét képviselő váltott néhány szót az épp soron következőkkel. A rendezvény mintegy fél órán át tartott, addig a sor is lement - újak nemigen érkeztek -, a végén Rogán Antal időközben megérkező családjával távozott.

 

Mégis tiltanák az önkényuralmi jelképeket

A sajtótájékoztatón arra az újságírói felvetésre, hogy a szerdai Magyar Hírlap szerint az alaptörvényben és a büntető törvénykönyvben (Btk.) tiltja meg a kormánytöbbség a vörös csillag és a horogkereszt viselését, Rogán Antal felidézte: az Alkotmánybíróság (AB) április 30-i hatállyal megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk.-paragrafust, így ha a kormányoldal nem tenne semmit, május 1-je után szabad dolog lenne Magyarországon a horogkereszt és a vörös csillag viselése.

"Mi ezt nem tudjuk elfogadni, ezért a parlamentnek lépéseket kell tennie, és nyilvánvaló, hogy ezeket a törvényhozásban elő fogjuk készíteni" - mondta a frakcióvezető, aki ennek pontos időpontjáról még nem tudott nyilatkozni, de megjegyezte, a következő hetekben ez mindenképpen megtörténik. Hozzátette, a Fidesz azt szeretné, ha az Országgyűlés május 1-je előtt elfogadná az ezzel kapcsolatos szabályokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.