Rétvári szerint a kötelező kvóta a terroristák kötelező szétosztását is jelentené

„Brüsszel készen áll, és egyre inkább felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyekkel a kötelező kvótát Magyarország számára is be akarja vezetni” – zsolozsmázta a KDNP alelnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Kósa Lajos szerint nem számt, hogy érvényes lesz-e a referendum.

Nem baj, ha érvénytelen lesz a vasárnapi népszavazás, csak az a lényeg, hogy a nemek többségben legyenek – legalábbis ezt üzeni Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Ha így lesz, szerinte a magyarok arra kötelezik a parlamentet és a kormányt, hogy ne engedje át Brüsszelnek a nem magyar állampolgárok beengedéséről szóló döntés jogát.

A referendumon a perdöntő „nem önmagában az érvényesség és hogy hányan mentek el szavazni, hanem az, hogy az igenek vagy a nemek vannak többségben", és ennek lesznek bel- és külpolitikai következményei is – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szombati sajtótájékoztatóján.

A nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok arra kötelezik a parlamentet és a kormányt: ne engedje át Brüsszelnek a nem magyar állampolgárok beengedéséről szóló döntés jogát. Ha viszont az igenek győznének, a kormánynak vissza kellene adnia mandátumát, majd előrehozott választás következne – fejtette ki Kósa Lajos.

Utóbbit azzal indokolta, hogy politikai skandalum lenne, ha a kabinet egy népszavazáson eldőlt kérdéssel ellentétes álláspontot képviselne. A brit David Cameron sem a részvételi arány miatt mondott le a miniszterelnöki posztról, hanem mert a britek többsége egy sorsdöntő kérdésben, a Brexitről szóló népszavazáson a politikájával ellentétes állásponton volt– hozott példát a Fidesz frakcióvezetője.

Hangsúlyozta: „mi nem vagyunk az MSZP", amely nem mondott le a kormányzásról annak ellenére, hogy a szociális népszavazáson a választók kinyilvánították, nem értenek egyet az akkori szocialista kabinet politikájával. Kósa Lajos hozzátette, ha érvénytelen a kvótareferendum, „az egyet jelent: azok, akik nem mentek el szavazni, rábízták a döntést azokra, akik elmentek".

Kérdésre közölte azt is: a népszavazási kampány utolsó szakaszának egyik legfontosabb feladata a mozgósítás, ezt végzik a hátralévő időben különféle kampányeszközökkel.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy a vasárnapi népszavazás az egyetlen esély „Brüsszel ámokfutásának" megállítására, hogy december elsejétől ne induljon el a kötelező elosztási mechanizmus. A politikus sorsdöntőnek tartja a referendumot, amely generációkra meghatározhatja Magyarország jövőjét.

„Brüsszel készen áll, és egyre inkább felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyekkel a kötelező kvótát Magyarország számára is be akarja vezetni" - fogalmazott a képviselő, aki szerint ez azt jelentené, hogy távoli földrészekről – felső limit nélkül – telepítenének be kényszerrel embereket.

Ez szociális, társadalmi és kulturális veszéllyel egyaránt jár, ráadásul növeli a terrorfenyegetettséget, s rontja a közbiztonság helyzetét – mondta Rétvári Bence, hozzátéve: „az ide érkező illegális bevándorlók kötelező szétosztása egyúttal jelentené az ide érkező terroristák szétosztását is".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.