Rétvári: minden iskolában fogadni kell a gyerekeket

Minden iskolában fogadni kell a szerdai országos pedagógussztrájk idején a gyerekeket, és biztosítani kell az ellátásukat, felügyeletüket – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a TV2 Mokka című műsorában.
A pedagógusok sztrájkbizottsága reggel 8 órától hirdetett egész napos országos munkabeszüntetést, és azt kérték, déli 12 órakor öt percre "álljon meg az élet".

Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy a sztrájkmegállapodásban foglaltakat mindenkinek be kell tartania, nemcsak a kormánynak, hanem a sztrájkban részt vevő pedagógusoknak is. A megállapodásban azt rögzítették, hogy a gyerekeket fogadni kell, ellátásukat, felügyeletüket meg kell oldani - emlékeztetett.

Sok iskolában ugyanakkor hirdetményeket függesztettek ki, hogy aki tudja, ne vigye be gyermekét, vagy nyilatkoztatták a szülőket, hogy igénylik-e az ellátást. Volt olyan igazgató, aki azt jelezte, hogy még az ebédet is lemondja. Rétvári Bence kiemelte: ezt nem lehet megtenni.

Azoknak a pedagógusoknak, akik felvennék a munkát, ezt a lehetőséget meg kell adni - rögzítette.

Az államtitkár megerősítette: nem kell szankcióra számítania annak, aki a sztrájk mellett dönt, és a törvényeket betartja. A munkabeszüntetésnek van ugyanakkor egy olyan, sztrájktörvényben rögzített következménye, hogy arra a napra nem jár bér, ezt a sztrájkalapból igényelhetik az érintettek.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban intenzív tárgyalásokat folytattak a pedagógusszervezetekkel, a szülők, a diákok képviselőivel.

Emlékeztetett a köznevelési kerekasztal életre hívására, amire mindenkit meghívtak. Van, aki hajlandó eljönni, van, aki nem - fogalmazott Rétvári Bence, aki úgy értékelte, hogy a tárgyalások szépen haladnak, jelentős eredményeket értek el. A követelt 25 pontból 20-ban megállapodtak, a célegyenesben vannak, ezért érthetetlen, miért ilyenkor állnak fel a szakszervezetek.
Szólt arról, hogy idén és jövő szeptemberben a pedagógusok bére egyaránt 3,5 százalékkal nő majd az életpálya alapján, és a jövő évi költségvetésben a köznevelés mintegy 100 milliárdos többlettel számolhat. Az alulfinanszírozottságból fakadó problémákat így szinte mind orvosolni tudják.

A túlzott bürokrácia mostanra jelentősen mérséklődött, a minősítéssel összefüggő adminisztráció a harmadára csökkent, a nyugdíj előtt állóknak a pedagógus 2. fokozatba kerüléshez nem kell külön minősítési procedúrán átesniük, a fiatal gyakornok pedagógusok gyakorlati ideje beszámít az előmeneteli időbe - sorolta.

Kitért arra is, hogy a nem pedagógus dolgozók tavaly is kaptak 50 ezer forintos juttatást, és idén kétszer, júliusban, illetve decemberben 35-35 ezer forintot utalhatnak nekik. A tárca javaslata alapján jövőre 7+3 százalékos emelést kaphatnak majd.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.