Rétvári leleplezte pártját és kormányát

Sokkal jobban működik a polgári demokrácia Magyarországon, mint nyolc évvel ezelőtt – állítja Rétvári Bence (KDNP). Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának szavaiból kiderült: pártja egyszer már elbukott „szabad vasárnap" koncepcióját még ki sem dolgozták, de remélik, jövőre hatályba tud lépni.

Rétvári a Hír TV péntek esti P8 című műsorában arról beszélt, hogy a netadó visszavonása egyértelműen azt bizonyította, hogy Magyarországon a polgári demokrácia jobb állapotban van, mint nyolc évvel ezelőtt volt. 2006-ban – szerinte – nem lehetett ilyen békés tüntetést tartani, az akkori kormányzat ezt „nem engedte volna", mondta.

Rétvári pénteken a Budapesti Operettszínház színpadán. Több mint álságos
Rétvári pénteken a Budapesti Operettszínház színpadán. Több mint álságos
Marjai János / MTI

Ez Rétvári szerint egyértelműen azt sugallja, hogy a magyar kormány sokkal jobban odafigyel a tüntetésekre, mint a nyugatiak. „Aki visszatekint erre az eseménysorra – fogalmazott Rétvári –, akkor azt láthatja, hogy Magyarországon jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban." Emlékeztetett rá, hogy „tavaly Franciaországban egymillióan tüntettek a házasság, a család intézményével kapcsolatban” (a melegházasságok engedélyezése ellen – a szerk.) a szocialista francia kormány azonban nem tett semmit.

Rétvári arról ugyanakkor nem beszélt, hogy az Orbán-kormány csak ideiglenesen vonta vissza a netadóról szóló törvényjavaslatát, így igencsak kétséges, hogy meghallotta-e az emberek szavát és, hogy jól működik-e a polgári demokrácia. Deutsch Tamás irányításával ugyanis jövőre nemzeti konzultáció kezdődik az internet-szabályozás tartalmi és pénzügyi kérdéseiről.

A kabinet tehát nem mondott le az internetes adatforgalom megadóztatásáról. Orbán most azért döntött a javaslat visszavonása mellett, mert bár szerinte a kormány csak egy adótechnikai módosítást akart végrehajtani, a vita félrecsúszott. Az embereknek – ismerte el a miniszterelnök – nem számít, hogy mit mondunk, nem egy technikai módosítást, hanem egy új adót látnak a tervezetben.

Pártja egyszer már elvetett, a „szabad vasárnapról" – az üzletek vasárnapi zárva tartásának az elrendeléséről – szóló javaslatával kapcsolatban Rétvári azt mondta, bízik abban, hogy a következő hetekben sikerül kidolgozni egy olyan javaslatot, amely akár már jövő évtől hatályba léphet. (Ezek szerint a javaslat még nincs kész, és lehet némi igazságuk azoknak, akik szerint a KDNP csak a netadó körüli botrányról próbálta volna elterelni az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló javaslatával a figyelmet.)

Rétvári szerint mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja. A bevezetés indokaként a többi között azt említette, hogy a vasárnapi munkát senki sem önként vállalja, arra kötelezik az embereket, miközben a gyermekes munkavállalók csak hétvégén lehetnek együtt gyermekükkel.

A javaslat több mint álságos. A családokért aggódó kereszténydemokraták indítványa ugyanis nem vonatkozna a családi vállalkozásként működő kisboltokra, és a magas adótartalmú termékeket forgalmazó benzinkutakra, és persze a nemzeti dohányboltokra sem. A párt valójában nem is a családokat védi, csupán a multikkal szemben helyzetbe akarja hozni a családi vállalkozásokat.

Arra a felvetésre, hogy nem tartanak-e elbocsátásoktól az intézkedés miatt, az államtitkár azt mondta, arra törekednek, hogy minden embernek legyen Magyarországon munkahelye, és a javaslatot biztosan sokan fogják támadni. Hozzátette: vannak olyan számításaik, amely alapján a vasárnapi forgalom kisebb, mint az átlag napi forgalom.

A KDNP ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem akarják ellehetetleníteni azokat sem, akik vasárnap akarnak megvenni egy zsömlét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.