Rettegnek a fideszes nők Józsa Istvántól

Az Országgyűlés elnökéhez fordult a Fidesz női tagozata azzal kapcsolatban, hogy egy a napokban nyilvánosságra került jegyzőkönyvrészlet szerint a parlament egyik bizottságának ülésén az MSZP-s Józsa István megrántotta a bizottsági főtanácsadó Kubovicsné Borbély Anett haját – közölte a fideszes Rónaszékiné Keresztes Monika és Bábiné Szottfried Gabriella pénteken Budapesten, újságírók előtt.

A Fidesz női tagozatának képviselői elmondták: arra kérik Kövér Lászlót, vizsgálja ki "az MSZP képviselője által elkövetett atrocitást", és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben senki ne követhessen el ilyen tettet.

Az Mno.hu kedden számolt be arról, hogy egy birtokába került jegyzőkönyvben az olvasható: a Malév-vizsgálóbizottság egy májusi ülésén Józsa István megrántotta Kubovicsné Borbély Anett bizottsági főtanácsadó haját. Az MSZP-s képviselő erre úgy reagált, nagyon jó viszonyban van az illető hölggyel, aki vélhetően azon jajdult fel, hogy házszabállyal ellentétesen járt el a testület.

Rónaszékiné Keresztes Monika pénteken azt mondta: a Fidesz női tagozata mindig is kiállt azon elv mellett, hogy a nők és a férfiak egymás kölcsönös tisztelete mellett végezzék a munkájukat. Ezért adott hangot véleményének a tagozat akkor is, amikor a közelmúltban a Fidesz soraiba tartozó Varga István parlamenti felszólalásával megsértette a nők méltóságát – emlékeztetett, utalva Varga Istvánnak a családi belüli erőszakkal kapcsolatos országgyűlési vitában elhangzott kijelentésére, amely miatt később bocsánatot kellett kérnie a politikusnak.

Az azonban teljes mértékben tarthatatlan, ha valaki "tettlegesen fejezi ki belső indulatát egy védtelen nőn" – fogalmazott Rónaszékiné Keresztes Monika.

Bábiné Szottfried Gabriella hangsúlyozta: a Fidesz női tagozata mind a verbális, mind pedig a fizikai erőszakot elfogadhatatlannak tartja.

A két kormánypárti képviselőnő az újságírók előtt egy kerékpározáshoz használt bukósisakkal és egy lovagláshoz használt kobakkal a kezében nyilatkozott, amit azzal indokoltak, hogy "aki Józsa István képviselő úrral egy bizottságba kerül, és hölgy, és esetleg hosszabb haja van, mint egy centiméter, annak nagyszerű védőeszköz lehet a jövőben" ez a kétfajta fejfedő.

Hogy miért most tiltakoznak a májusban történtek miatt, arról nem szóltak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.