Retteghetnek a Komárom megyei rendőri vezetők
Az ORFK a tragédia után fegyelmi eljárás keretében vizsgálta, mi okozhatta a hét éves motoros rendőri tapasztalattal rendelkező, fegyelmezett főtörzsőrmester balesetét. Már közvetlenül a baleset után többen tudni vélték a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy Telegdi motorjának kopott gumija miatt konfliktusba keveredett feletteseivel, és halála napján is csak felettesei határozott parancsára volt hajlandó nyeregbe ülni.
Háromszáz méterrel a baleset helyszíne előtt, az autópályán átívelő egyik híd alatt megállt. Többen látták, hogy telefonált. Úgy tudjuk, feletteseivel beszélt, akik aznap reggel az eső ellenére Budapestre küldték a Telegdi által balesetveszélyesnek minősített motorral. Telefonon viszont már azt az utasítást adták neki, hogy hajtson a legközelebbi kapitányságig, és onnan folytassa az útját autóval. Nem jutott el a kapitányságig.
A szakértő szerint a motor még az eső miatt igencsak megromlott útviszonyokhoz képest sem haladt túl gyorsan; igaz, 300 méteren a több tízméteres szakaszokon esővíz borította sztrádán nem is gyorsulhatott fel nagyon. Gumija állapota és mérete azonban nem felelt meg az előírásoknak, és a légnyomás sem volt megfelelő bennük. Állítólag Telegdi felettesei pár nappal korábban rendelték meg az új gumikat. Ma már tudjuk: későn.
Magyar György ügyvéd, az áldozat családjának jogi képviselője az ország egyik legtekintélyesebb igazságügyi gépjármű műszaki szakértőjét, Meleg Gábort kéri fel a rendőrségnek készült szakvélemény értékelésére, szükség esetén kiegészítésére. Azt mondta lapunknak, kétséget kizáróan tisztázni kívánják, kimutatható-e az ok okozati összefüggés a motor (gumaijainak) műszaki állapota és a baleset között. Ennek később, a kártérítési igény benyújtásakor döntő szerepe lehet ugyanis.
Hatala feljelentése ugyanakkor azt sejteti, hogy a fegyelmi eljárás keretében olyan súlyos rendőri mulasztásokra, törvénysértésekre bukkantak, amelyeket a fegyelmi keretében nem lehet „elintézni". És a fegyelmi vizsgálatnak még nincs is vége. Az ORFK illetékesei szerint az legkorábban a jövő hét közepén fejeződhet be, így még az sem zárható ki, hogy a történtek miatt az ORFK vezetője más, esetleg nemcsak katonai jogsértések miatt is kénytelen lesz feljelentést tenni.