Retkes Attila Bajnainál

Az SZDSZ elnöke ma reggel a miniszterelnökkel tárgyalt, és hét kérdést emelt ki, pártja ezeket tartja a legfontosabbaknak.

Retkes Attila, SZDSZ elnöke beszámolt a kormányfő dolgozószobájában lezajlott csütörtöki megbeszélésről.

Retkes Attila SZDSZ elnöke sajtótájékoztatót tart, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel az Országházban
Budapest, 2009. szeptember 10. Retkes Attila, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke (b) sajtótájékoztatót tart, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel az Országházban, a kormányfő dolgozószobájában. Mellette Ikvai Szabó Imre Budapest főpolgármester-helyettese. MTI Fotó: Földi Imre

- Az SZDSZ világossá akarta tenni, melyek azok az értékek, amelyek képviseletét a következő hónapokban kiemelten szeretné képviselni Mondta, és a témákat felsorolva, a költségvetés mellett említette a lakás- és devizahitelesek védelmét, a kis- és középvállalkozásoknál a munkahelymegőrzést és munkahelyteremtést, az önkormányzatok helyzetét, a közösségi közlekedést, a H1N1-vírussal szembeni védekezést, illetve a miniszterelnök és a szlovák kormányfő találkozóját.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.