Réthelyi: Szőcs Géza egészen különleges lény

Túl későn, tapasztalatok nélkül csöppent a politikába, kevés ideje volt felkészülni a miniszteri munkára, ugyanakkor nem bánta meg, hogy elfogadta Orbán Viktor felkérését – értékelte tárcavezetői tevékenységét a távozó Réthelyi Miklós, aki úgy érzi, nem sikerült kihoznia a maximumot a Szőcs Géza kulturális államtitkárral való együttműködésből. Hozzátette: szíve szerint a tárca valamelyik háttérintézményénél folytatná a pályafutását.

– A lemondásomban nem határoztam meg időpontot, a váltást Orbán Viktor miniszterelnök úrra bíztam. Utódom, Balog Zoltán egyébként május 14-én teszi le az esküt – jelentette ki Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hozzátéve: a kormány megalakítása előtt a miniszterelnök minden kormánytagot négy évre kért fel, de ő már akkor jelezte, hogy a ciklus felénél átértékeli, mit sikerült addig megvalósítani.

Réthelyi azzal indokolta a távozását, hogy a hátralévő időben, amikor a Fidesz-KDNP-nek már a következő választásra kell a figyelmét irányítani, egy, a politikában is jártas személynek kell irányítania a minisztériumot. A számtalan kritika ellenére, miszerint a minisztérium túl nagy, szét kell szedni, más formában kell működtetni, a miniszterelnök úgy döntött, nemhogy egyben marad a tárca, hanem egy olyan vezetőt kap, aki odahozza azokat a területeket, melyeknek a kezdettől fogva ott kellett volna lenniük – mondta Réthelyi Miklós. Balog Zoltán államtitkárként már korábban mondta, a felzárkóztatás ügyének a nemzeti erőforrás minisztériumánál lenne a helye, hiszen az érintetteket oktatni kell, egészségügyi ellátásra van szükségük és tisztázni kell a szociális helyzetüket.

Arra a kérdésre, megbánta-e, hogy orvosprofesszorként elvállalta egy minisztérium vezetését, Réthelyi nemmel válaszolt. Mint fogalmazott: voltak nehéz pillanatok, de olyan helyzetben nem érezte magát sohasem, hogy "kérem, ez valamiféle tévedés". Beszélt arról is, hogy "fegyvertársai" megmagyarázták neki, hogy a politikai pályát sokkal fiatalabban kell kezdeni. Elismerte, a politikában benne lenni kell egyfajta fölkészülés, tapasztalat, ami nála hiányzott.

Kérdésre válaszolva azt mondta: ha mindent ő határozott volna meg a minisztériumban, akkor a két év alatt öt lépést nem tudtak volna tenni. Szerinte ebben a két évben olyan szervezetten történt meg az egészségügy minőségi átalakítása, amire korábban nem volt példa. Minden okunk megvan azt hinni, a következő két évben ez elvezet oda, hogy a betegellátásnak és az egészségben maradásnak is az alapjait biztosító rendszer alakul ki – fogalmazott. A szociális ellátás területén hasonlóképp nagyon komoly, rendszerszintű munka folyt, mely azt eredményezte, hogy a támogatások a megfelelő helyre kerüljenek – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy szerinte szükség van-e államtitkárcserére a minisztériumában, azt válaszolta: két éven keresztül jól együttdolgozott az államtitkárokkal, mindegyikkel megtalálta azt a kapcsolatot, mely a minisztérium működéséhez kellett. Szőcs Géza kulturális államtitkárról azt mondta: a vele való kapcsolatból szeretett volna többet kihozni. Réthelyi szerint Szőcs Géza „egészen különleges lény”, szerinte az államtitkár személyisége nem mindig állt párhuzamban a minisztériumi munkával.

Réthelyi jelenleg fizetés nélküli szabadságát tölti a Semmelweis Egyetemen. A jövőjéről szólva elmondta, mindenképp szeretné az utóbbi két év tapasztalatait valamilyen formában hasznosítani „a minisztériuma irgalmatlan háttérintézményeinek” valamelyikében – olvasható a Hirado.hu weboldalon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.