Repülőnap: a svéd miniszter elégedett a Gripenekkel

A magyar légierő tagjai minden időben teljesítették kötelességüket a nemzet védelmében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a 2013-as Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megnyitóján szombaton Kecskeméten.

Hende Csaba megköszönte azok helytállását, akik a légierőnél korábban teljesítettek vagy most teljesítenek szolgálatot. Külön köszöntötte Szentiványi János alezredest és Frankó Endre főhadnagyot, a legendás második világháborús Puma vadászezred pilótáit, akik a legnehezebb időkben, a túlerővel nem törődve teljesítették kötelességüket.

Karin Enström, Svédország védelmi minisztere a megnyitón azt mondta, hogy a kecskeméti repülőnap több mint egy légishow. Jó lehetőség arra, hogy összehozza a katonai képességekért rajongó civileket és a szakembereket.

A svéd miniszter arról is beszélt, hogy a magyar légierő kiválóan alkalmazza a svéd gyártmányú Gripen vadászgépeket, amelyek a kecskeméti repülőnap látogatói is láthatnak majd a kétnapos rendezvényen.

Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter megköszönte Magyarországnak, hogy megszervezte ezt a jelentős nemzetközi légibemutatót, amelyen az olasz légierő Frecce Tricolori műrepülő köteléke is részt vesz.

A kecskeméti repülőnap ünnepélyes megnyitóján részt vett a szlovák, az osztrák és a cseh légierő parancsnoka, és jelen volt Benkő Tibor vezérkari főnök is.

Az idei kecskeméti repülőnapot két év kihagyás után tartják meg.

A légishow-n a NATO Stratégiai Légiszállító Képesség (SAC) programjának keretében a pápai légi bázison állomásozó egyik C-17-es mutatja be manővereit, és a Magyar Honvédség Gripen vadászrepülőgépein kívül idén hat külföldi - orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol - kötelék is bemutatkozik.

A látogatók emellett megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a 75 éves légierő történetével, valamint különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől a T72-es harckocsiig.

OMSZ: piros figyelmeztetés!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Bács-Kiskun megyére is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adta ki a hőség miatt. Emiatt a kecskeméti repülőnap szervezői rendkívüli intézkedésekkel készültek: egyebek mellett árnyékolókat és párakapukat állítottak fel, és vizet osztanak a látogatóknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.