Repülőgéproncsot találtak Pécelen

Egy repülőgép roncsait vetette ki a közelmúltban Pécel környékén a föld, és a fémmaradványok szakszerű tanulmányozásakor kiderült, hogy azok egy, a Pest megyei település környékén a II. világháború idején vívott légi ütközetben lezuhant harci eszköz darabjai.

A kutatást végző Szolnoki Repülőmúzeum sajtóreferense elmondta, hogy a szolnoki katonai helikopterbázis mellett lévő szabadtéri kiállítóhelyhez állampolgári bejelentés érkezett, amely szerint Pécelnél a földben vélhetően egy repülőgépből származó roncsdarabokra bukkantak. Ennek nyomán kezdte meg a terület bejárását Magó Károly zászlós, az intézmény munkatársa – számolt be az előzményekről Sándor-Singer Éva.

Tájékoztatása szerint a földből kiszedett több zsáknyi roncsdarabról megállapították, hogy egy Magyarországon gyártott, magyarok által repült Me–210-es repülőgép részei, és annak idején az 5/1. éjszakai vadászrepülő századhoz tartozott.

A háborús krónikák feljegyzései alapján a kutatók azt is leírták, hogy valószínűsíthetően miként semmisülhetett meg a repülő. 1944. április 13-án az amerikai hadsereg B-17-es és B-24-es bombázógépei magyarországi célpontokat támadtak, így többek között a győri ipartelepet és repülőteret, a ferihegyi repülőteret és a Dunai Repülőgépgyárat. Ellenük magyar oldalról több század gépeit vetették be, köztük az Me–210-es gyorsbombázókat is.

Az 5/1. század a légi ütközetben súlyos emberi és anyagi veszteségeket szenvedett. Hétfőnyi hajózója halt hősi halát a nap folyamán, a felszállt tíz gépből pedig négy lezuhant, kettő kényszerleszállást hajtott végre. Ekkor indult az amerikaiak elleni csatába és egyben utolsó útjára a most megtalált M–210 is. A szöveges források arról is tanúskodnak, hogy a gép pilótája, a 25 éves Altoray Henrik főhadnagy a légi ütközetben életét vesztette, lövésze, Tóth Ferenc őrmester kiugrott a gépből, és túlélte a balesetet.

A roncskutatók által összegyűjtött Me–210-es repülőgép maradványait átvizsgálás és szakszerű tisztítás után a szolnoki repüléstörténeti kiállítóhelyen teszik közszemlére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.